Székely Határőr Emlékközpont

A Csíki Székely Múzeum néprajzi kiállítása a 19. század végének és a 20. század elejének − néhol napjainkig is fellelhető − paraszti világát mutatja be. A vidékre jellemző tárgyak által a csíki mindennapok sajátos élettereit járhatja be a látogató. A kiállítás bevezető termében egy havasi esztenaépületet helyeztünk a figyelem fókuszába. Az érdeklődő betekinthet a havasi legelőn tartózkodó juhászok életmódjába, láthatja az esztena berendezését és azokat az eszközöket is, amelyeket mindennapi munkájuk során használtak. Az esztena világától alig eltávolodva a mesterségek termébe érkezünk. Az erdős természeti környezetnek köszönhetően terjedtek el Csíkban a fafeldolgozó és famegmunkáló férfimesterségek. Életszerűen, kisebb műhelyrészleteken belül tekinthető meg az ács, asztalos és kerekes mesterségek világa, egy helyen láthatóak az eszközök és a mesterek által készített termékek. A kocsiszínben a gazdasági élet tárgyait mutatjuk be, itt a földművelés, az állattartás és a lakótérből kiszorult, elsődleges szerepüket vesztett, új funkcióban tovább élő tárgyakat helyeztünk el. Végül az otthonosan berendezett lakásbelsőbe érkezve a női élettér tárul elénk. A háziiparra jellemző eszközöket mutatjuk be három generáció együttélésén keresztül. Megismerkedünk a gyapjúfeldolgozás főbb fázisaival, a korabeli használati bútorokkal. Itt kapnak helyet a tisztálkodási eszközök, és ez a tér szolgált a társas élet helyszínéül is.

A kiállítást a Csíki Székely Múzeum és a Csíksomlyói Ferences Kolostor rendezte 2001-ben, a nyomda alapításának 325. évfordulója alkalmával. A somlyói nyomda alapítása I. Apafi Mihály (1661-1690) korára esik, amikor a fejedelemség területén hosszabb-rövidebb ideig még nyolc helyen folyt könyvnyomtatás: Sárospatakon, Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Gyulafehérváron, Szászsebesen, Keresden, Debrecenben. A többségükben protestáns nyomdák közül fejedelmi nyomdaként működött a Rákócziak által alapított pataki tipográfia, városi nyomdaként bérlők üzemeltették a szebeni és brassói nyomdát, ugyanúgy működött a török hódoltsági területhez legközelebb fekvő debreceni nyomda is. A Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári fejedelmi nyomda az 1658-as török-tatárdúlás következtében megszünt. A század hetvenes éveiben a sárospataki nyomdát Debrecenbe menekítették, a gyulafehérvári megmaradt részét pedig Apafi Mihály fejedelem az addigra gazdátlanná váló váradi tipográfiával egyesítette, a kolozsvári, valamint a nagyenyedi kollégiumoknak adományozta, és Kolozsvárra telepítette. A protestáns nyomdák mellett tevékenykedett egy ortodox román nyomda is (helyét többször változtatta, de mindvégig ugyanazzal a felszereléssel Gyulafehérváron, Szászsebesen és Szebenben). A keleti végen beindult a fejedelemség első katolikus tipográfiája Csíksomlyón, a ferences kolostorban. Ugyanebben az időszakban Magyarországon négy helységben folyt katolikus nyomtatás: a magyar katolicizmus két jelentős központjában, Pozsonyban és Nagyszombatban, a nyugati határszélen, Lorettomban, 1670-1672-ben, Nádasdy Ferenc főúr nyomdájában, és a kassai jezsuitáknál,1673-1674-ben. Országos hatású katolikus nyomda csak a nagyszombati jezsuita egyetemé volt, amely kiadványai nagy számával, példányszámával és terjesztésével kimagaslott a többi hazai nyomda közül. A század utolsó harmadára az addig protestáns főurak többségének katolikus hitre térésével, a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes összeesküvés megtorlásaként további protestáns nyomdák már nem létesülhettek. A 17. század utolsó negyedében és a 18. század elején, 1726-ig, amikor a kolozsvári jezsuita-nyomdát létesítették, Csíksomlyón működött az egyetlen erdélyi katolikus műhely. A jezsuiták nagyszombati egyetemi nyomdája mellett ez az egyetlen, több évszázadon át működő katolikus nyomda. Alapítása és működése szoros kapcsolatban állt az erdélyi katolicizmus és ellenreformáció megerősődésével és terjedésével. A nyomda alapítójának a szorgalmas és nagy tudású Kájoni János ferences atya tekinthető. Az ő kortársa és rendtársa, Modestus a Roma egykori erdélyi őr segítségével szerezte meg Rómából a nyomda működéséhez szükséges engedélyt. A Hitterjesztő Szent Kongregáció 1676. június 22-i római levele szerint a csíksomlyói ferencesek kinyomtathatták Aelius Donatus és Emmanuel Alvarus latin nyelvtanát, Cicero családi leveleit, valamint az abakuszt, a számvetéstáblát. A rendtársakon kívül Kájonit a kézisajtó és felszerelése megszerzésében, majd a könyvek kiadásában olyan erdélyi katolikus nemesek is támogatták, mint például Kornis Gáspár, Haller János és neje Kornis Kata, Bánffy Kristofné Farkas Margit, Torma István, Apor István, stb. Az alapítás éveiben a könyvnyomtatásban segítségére volt Kájoninak a Felvidékről származó Kassai András. Könyvkötőt ugyancsak Róma engedélyével a magyarországi Mariana Tartományból kapott. A nyomda első ismert és irodalomtörténeti szempontból legjelentősebb kiadványa a Kájoni János által szerkesztett Cantionale Catholicum 1676-ból. Énekeskönyvét 1719-ben, 1805-ben és 1806-ban újra kinyomtatták. A népszerű énekgyűjteményt Székelyföld- és Moldva-szerte használták és használják a katolikusok. A nyomda létesítésétől fogva mélyen hatott a katolikus székelység művelődési-szellemi életére, hiszen kiadványainak atúlnyomó többsége magyar és latin nyelvű kegyességi munka és teológiai mű. Tevékenysége szorosan összefügg az ellenreformáció és a magyar katolicizmus programjaként a vidék katolikus iskolahálózatának a kialakulásával és fejlődésével is. A 18-19. században a barátok kézisajtóján több latin és magyar nyelvű tankönyvet nyomtattak ki: latin nyelvtant, katekizmust, ábécéskönyvet, számvetéstáblát, helyesírási szabályokat és módszertani könyveket. Az 1848-1849-es forradalom idején a felkelők által lefoglalt műhelyben nyomtattak még számos kiáltványt és a magyar szabadságharc egyik lapját, a Hadi Lapot. Ez egyben az első székelyföldi hírlap. A Biró Sándor százados által szerkesztett forradalmi néplap értékes történeti forrás és a forradalmat, a szabadságharc ügyét szolgálta. Célkitűzései között jelentős helyen szerepel a felvilágosító tevékenység, a lakosság és a katonaság tájékoztatása a harctéri, valamint a külpolitikai eseményekről. A barátok megszenvedtek a lap és a kiáltványok kinyomtatásáért. A szabadságharcot követő üldöztetések idején meghurcolták őket, a nyomdát elkobozták. Az osztrák katonaság 5000 forintnyi hadisarcot rótt ki a kolostorra. A könyvkötő műhely a 17. század első felében, feltehetően Somlyai Miklós első gvárdiánsága alatt kezdhette meg működését. A legrégebbi ismert kötése 1644-1650 között készült Marcus Bandinus marcianopolisi érsek és moldvai apostoli adminisztrátor számára. A somlyói kötések különböző stílusúak. Díszítésűkhez a vaknyomásos és az aranyozási technikát egyaránt használták. Itt a 17. században főleg német típusú, késő reneszánsz díszítésű bőrkötések készültek. A műhely 1676-tól a 19. század végéig a nyomdával párhuzamosan működött. 1676-ban a könyvkötő műhely történetében újabb korszak kezdődött. Ahogyan a nyomdát jól felfogott érdekből állították fel Kájoni Jánosék, úgy a könyvkötő műhely felújítását is a szükség diktálta. Ezután az erdélyi kötéstörténet különleges példáival, bizonyos értelemben csíksomlyói kiadói kötésekkel állunk szemben. Itt kötötték be a nyomdában kiadott könyveket, a híres könyvtár egyes darabjait, de külső megrendelésre is dolgoztak. Ez a második korszak a század végéig tart. Ebben az időszakban gyarapodott a díszítőelemek száma, és késő reneszánsz, átmeneti stílusú, valamint legyezőmintás kötések készültek. A 18. században részben folytatják az előző periódus stílusát, majd a század közepétől stílusváltás állt be, amikor újabb, rokokó mintás bélyegzőkkel gazdagítják a szerszámkészletet. Virágkorát a műhely a 17-18. században érte el. Ezt követően a nyomda és a könyvkötő műhely életében a hanyatlás korszaka következik, a kolostor kompáktorai főleg egyszerű és olcsóbb, egész- vagy félbőr-, ill. papírkötéseket készítettek. A ferencesek a műhelyt kiválóan felszerelték, semmivel sem maradt le a kor színvonalán álló, akár külföldi tipográfiák mögött sem. Kisebb kihagyással végig üzemeltették, nemcsak a 17. század folyamán, hanem a továbbiakban is, valószínűleg 1900-ig. A 17. században 15, a 18. századból 80-nál több nyomtatvány megjelenéséről vannak ismereteink. A 18. században a ferencesek kétszer is bővítették a nyomda készletét, amikor Nagyszombatból és Nürnbergből vásároltak különböző típusú betűket. Az első évszázadban a műhelyt a kolostor valamelyik cellájában rendezték be, mígnem a 18. század hetvenes éveiben új helyiségbe költözött. 1778-ban a nyomdának külön épületet emeltek, amelyet a zárda nyugati szárnyához csatoltak. Ezt 1924-ben, a nyomda megszűnése után bontották le. A huszadik század elején a nyomdát a kolozsvári ferences kolostorba vitték, ahol 1906-tól a modern Szent Bonaventura Nyomda már üzemelt. Az egykori híres csíki nyomda felszerelését 1910 júliusában három ökrösszekéren szállították a csíkszeredai vasutállomásra. Teljes készlete látható volt még azon a kiállításon, amelyet az Erdélyi Ferences Rendtartomány a Szent Bonaventura Nyomda fennállásának a 20. évfordulóján, valamint a Kájoni János emlékére 1926-ban rendezett a kolozsvári kolostorban. Most közel 125 nyomtatványt és könyvkötést mutatunk be a következő csoportosításban: egyrészt az 1676-1700 közötti nyomtatványok, másrészt a 18-19. századi tankönyvek, ferences szerzők munkái, énekes-, imádságos- és liturgikus könyvek, vallásos társulatok kiadványai, vitairatok, jogi művek, búcsús kiadványok, a nyomda számadáskönyvei és a könyvkötészet példányai kerültek kiállításra. Ezen kívül a tárlaton a nyomda fennmaradt felszerelését láthatja még a múzeumi vendég: a 18. században felújított Kájoni-féle kézisajtót, a könyvillusztrációk és szentképek rézmetszet lemezeit, valamint a könyvkötészet szerszámait.

Az építtető, Hídvégi Mikó Ferenc egykori reneszánsz kastélyát 1661-ben a török-tatár seregek dúlták fel és fosztották ki, majd a romosodó épületet a berendezkedő Habsburg hatalom 1716-ra erődített laktanyává alakította. 1970-ig nagyrészt katonai célokat szolgált, majd a múzeum otthona lett. Négy évszázad története érhető itt tetten, hiszen az egymást követő események nyomai folyamatosan egymásra rakódtak, megőrizve a korábbi idők szunnyadó tanúit. A tudományos kutatások során a jelenből visszafelé haladva, fokozatosan tárulkozik elénk a történeti múlt. A régészek a földfelszín alatti rétegeket tárják fel, a bennük található tárgyi emlékeket elemzik. Falkutatások során a művészettörténészek hasonló munkát végeznek a felmenő falakon, rétegről-rétegre haladva (vakolatok, meszelések, elfalazott ajtók, ablakok, lőrések, lépcsők). Vártörténeti kiállításunkon az eredeti helyszínen (in situ) előkerült tárgyak, építészeti elemek segítségével engedünk bepillantást az épület első két évszázadának a történetébe. Tesszük mindezt közönségünk számára jól érthető módon, kisjátékfilmek segítségével. Bevezető terem Falainak jó része eredeti, boltozata későbbi átépítés eredménye, udvar felőli ablakának rézsűjében 17. századi festett vakolatrétegeket, a legkorábbi rétegen fel irat töredéket találtunk. A rétegrend vitrin játékos módon szemlélteti, hogy milyen sorrendben találkozik a régész a legkülönfélébb tárgyi emlékekkel. Kutas terem A mai terem egykor több helyiségből állt, erről az elbontott falak maradványai, ablakká alakított ajtók és boltozatok lenyomatai árulkodnak. A 17. századi latrina, az emeletre vezető lépcsőház és az épületen belüli várkút a 18. században hozzátoldott vízelvezető csatornával nemcsak önmagukban érdekesek: az előkerült tárgyak révén rajzolódnak ki a 17-18. századi vár hétköznapjai. A kosztümös kisfilm segítségével képet alkothatunk arról, hogy a felszínre hozott leletanyag a régi időkben miként kerülhetett a kút mélyére. Konyha terem A 18. századi Nagy konyhában feltehetőleg a tiszti személyzetre főztek. A kutatások során megtaláltuk a kályha és kemence, valamint a füstfogót tartó pillérek helyét. Ez alapján készült a rekonstrukció, amely a szomszédos éléskamrával együtt gasztronómiai időutazásra hív. Az itt forgatott kisfilm az egykori konyha nyüzsgő életét eleveníti meg. Bástya A kiállítás utolsó termében a vár hadtörténetének átfogó megismerésére nyílik lehetőség. 15-19. századi eredeti fegyvereken keresztül bemutatjuk korok és vidékek fegyvereinek fejlődését, a hű másolatok pedig a tapinthatóság élményét kínálják. Az épület fejlődésének, átalakulásának megismerését makett, korabeli építészeti felmérések, illetve 3D animáció segíti.

Csíkszenttamás egyik jellegzetes építészeti emléke a csonkatorony, amely a falutól 1 km-re északnyugatra, 767 méter magasságban áll. A 11 méter magas toronynak a nyugati fala maradt meg épen, a déli falnak csak egyrésze látható. Legfelül a két nagy csúcsíves ablaknyílása ép, a másik kettő csak részleteiben maradt meg. Abban az időben, a középkorban, Szenttamás nagyobb volt, mint Szentdomokos, bizonyára ezért épült közelebb Szenttamáshoz. A Csonkatorony mellett található a falu régi temetõje, ahol nagyon régi sírkeresztek utalnak a múltra. Sok sírkereszten a Sándor család neve olvasható. Ez azért érdekes, mert a Szentdomokosról származó Sándor családnak külön temetkezési helye volt a Szent Anna-kápolna kriptája. Az új keresztek arra utalnak, hogy a régi temetõt jelenleg is használják temetkezésre. A torony falai egyméter vastagságúak, szálas terméskőből készültek. A toronyromon jól látható a középkori falazat építési módja, amelynek külső és belső részét gondosan összeillesztett természetes kövekből, vastag mészhabarccsal bevonva készítették. Az ablakok és ajtók boltívei nagyobbrészt téglából, vagy lapos kiválogatott kövekből épültek. A toronyrom oldalai kívülről 4,75 méter szélesek. A középkori templom egyhajós volt, apsisát polygon záródásúra készítették. Krónikák szerint a tatárok két ízben pusztították el a templomot: 1661-ben és 1694-ben. Az első templomrombolást a falu népe jóvátette, újra felépítette templomát; viszont a másodi­kat nem, mivel akkor a falu lakóinak zöme betelepedett a moStani falu Középtizesben. Írta: Pomjanek Béla - A Csonkatorony és környéke, In.: Erdélyi Gyopár, 2007. 6. szám Fotó: Munzlinger Attila

A Gránátalma Egyesület 2003-ban alakult, jól meghatározott céllal: az úrihímzések technikáját gyűjteni és el is készíteni. Jelenleg több, mint 140 úrihímzéssel rendelkezünk és további 27 van munkálat alatt. Az Úrihímzés kiállításunkat, ami egy baldachinos reneszánsz vetettággyal, valamint a tavaly elkészült reneszánsz fésülködőasztallal büszkélkedhet, eddig kb. 2500-an látták. 2017-ben gyűjteményünk a legmagasabb szakmai kitüntetésben részesült, amikor Budapesten a Hagyományok Házában, majd a 25. Körmendi Kézműves Fesztiválon vendégszerepelt. Hímzéseink megkapó szépségük, egyediségük és a további bővítés ígéretével elnyerték a budapesti-, kecskeméti-, egri-, debreceni-, miskolci- és pécsi Neckerman turisztikai irodák érdeklődését.

A Tündérkert egy borvízforrásokat szabadtéri fürdőmedencékként egybeölelő létesítmény, ahol öltözők és pihenőhelyek is várják az ide látogatókat, elsősorban azokat, akik külső kezelésre vágynak. 2009-ben az Ars Topia alapítvány úgy határozott, hogy Borszéken megszervez egy hagyományos fürdőépítő kalákát.  Tíz napon keresztül magyarországi és erdélyi fiatalok, a helyi lakosokkal együtt, ezen fürdők megépítésén dolgoztak, melyek azóta nagy sikernek örvendenek a látogatók körében. Ezen projekt keretében több létesítmény készült el: ásványvizes medence, lábfürdők, öltözők, filagóriák, napozók.  Több világnyelven is szólnak a turistákhoz az itt található kézzel festett és hagyományos virágmotívumokkal díszített, fából készült táblácskák. A fürdőket látogató turisták száma évről évre nő, viszont a helybeli lakosok is használják ezeket az ásványvizeket különböző kezelésekre. A Tündérkertben több kilátó, illetve piknikező- és napozóhely is található.  Bármikor látogatható, nincs látogatási program és belépődíj sem. 📷 Rédai Botond

A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal legszebb építménye a Karakó-völgyhíd, amelyet 1897. október 18-án adtak át. A völgyhidat a második világháborúban, 1944-ben teljesen elpusztították, 1944 decembere és 1945. február 15-e között a régi helyére egy kizárólag fából készült ideiglenes völgyhidat építettek, amihez 3600 köbméter anyagot használtak fel. Ez a vasúttörténet egyedi teljesítménye volt. A jelenlegi híd építése már több időbe telt, 1946. szeptember 14-én adták át. Ez a viadukt akkoriban az ország legnagyobb vasbeton hídja volt, teljes hossza 264 méter, magassága 100 méter, íve pedig 37 méter hosszú. Az ív szélessége fenn 6,5 méter, míg az alapoknál 10 méter, vastagsága az alapnál 4,8, míg fenn 2,5 méter. Fotó: Bartalis Zsombor

1883-ban báró Apor Károly főbirtokossági elnök jóvoltából a Szurdok-tető oldalában egy kiugró szikla ormán megépült az Apor-bástya (761 m), amely soha nem szolgált stratégiai célokat, mindig kilátó- és pihenőhely volt. A bástyából kitűnő kilátás nyílik a Tusnádi-szorosban elterülő Tusnádfürdőre, az Olt folyóra és a szemben lévő hegyormon emelkedő Sólyomkő Természetvédelmi Rezervátumra. Az Apor-bástya többszöri felújításon esett át az idők során, de minden esetben sikerült rendeltetésének és stítusjegyeinek eleget téve megőrízni állapotát, sőt most már sötétségben is megtekinthető a városból. A 2017-es évben történő felújítás során a bástya földszinti helységében egy kiállítóhelységet sikerült kialakítani, ahol a bástya és a város múltjáról vannak fényképek kiállítva. Fotó: Tusnádfürdő és környéke ökoturisztikai desztináció

Kirulyfürdő a Székelyudvarhelyt Csíkszeredával összekötő úton található, Szentegyháza közelében. Tiszta levegője, csendessége és szelíd klímája miatt a leglátogatottabb fürdőhelységnek számított Hargita megyében, de Erdély szintjén is. Bár már 1600-ban is ismert volt, kiépülése csak az 1770-es években kezdődött. Kirulyfürdőre beérve a H503-as fúrás köszönti az ide érkezőt, mely időszakosan szénsavas ásványvízsugarat lő ki. Napjainkban kör alakú híddal van körbe építve, és amennyiben a látogatónak szerencséje van, a vízkitörés látványa igen emlékezetes marad. A fürdőhely közelében három, igen magas ásványi anyag (2-4 g/l) és szénsav tartalmú ásványvízforrás található. A víz finom íze elsősorban a magas széndioxid tartalomnak köszönhető (CO2 = 1,6 g/l). Ezek fogyasztását egykor emésztési panaszokra, savhiány kezelésére, illetve vízhajtóként írták fel, míg a borvízfürdőt érrendszeri panaszok esetére ajánlották. Szöveg, kép és videó: http://amfostacolo.ro