A Mikó-vár története

A Mikó-vár története


Esemény

Zárva
Esemény

Address

Piața Cetății, Miercurea Ciuc 530003, Romania

Telefonszám

E-mail cím

Leírás

Az építtető, Hídvégi Mikó Ferenc egykori reneszánsz kastélyát 1661-ben a török-tatár seregek dúlták fel és fosztották ki, majd a romosodó épületet a berendezkedő Habsburg hatalom 1716-ra erődített laktanyává alakította. 1970-ig nagyrészt katonai célokat szolgált, majd a múzeum otthona lett. Négy évszázad története érhető itt tetten, hiszen az egymást követő események nyomai folyamatosan egymásra rakódtak, megőrizve a korábbi idők szunnyadó tanúit. A tudományos kutatások során a jelenből visszafelé haladva, fokozatosan tárulkozik elénk a történeti múlt. A régészek a földfelszín alatti rétegeket tárják fel, a bennük található tárgyi emlékeket elemzik. Falkutatások során a művészettörténészek hasonló munkát végeznek a felmenő falakon, rétegről-rétegre haladva (vakolatok, meszelések, elfalazott ajtók, ablakok, lőrések, lépcsők). Vártörténeti kiállításunkon az eredeti helyszínen (in situ) előkerült tárgyak, építészeti elemek segítségével engedünk bepillantást az épület első két évszázadának a történetébe. Tesszük mindezt közönségünk számára jól érthető módon, kisjátékfilmek segítségével.

Bevezető terem
Falainak jó része eredeti, boltozata későbbi átépítés eredménye, udvar felőli ablakának rézsűjében 17. századi festett vakolatrétegeket, a legkorábbi rétegen fel irat töredéket találtunk. A rétegrend vitrin játékos módon szemlélteti, hogy milyen sorrendben találkozik a régész a legkülönfélébb tárgyi emlékekkel.

Kutas terem
A mai terem egykor több helyiségből állt, erről az elbontott falak maradványai, ablakká alakított ajtók és boltozatok lenyomatai árulkodnak. A 17. századi latrina, az emeletre vezető lépcsőház és az épületen belüli várkút a 18. században hozzátoldott vízelvezető csatornával nemcsak önmagukban érdekesek: az előkerült tárgyak révén rajzolódnak ki a 17-18. századi vár hétköznapjai. A kosztümös kisfilm segítségével képet alkothatunk arról, hogy a felszínre hozott leletanyag a régi időkben miként kerülhetett a kút mélyére.

Konyha terem
A 18. századi Nagy konyhában feltehetőleg a tiszti személyzetre főztek. A kutatások során megtaláltuk a kályha és kemence, valamint a füstfogót tartó pillérek helyét. Ez alapján készült a rekonstrukció, amely a szomszédos éléskamrával együtt gasztronómiai időutazásra hív. Az itt forgatott kisfilm az egykori konyha nyüzsgő életét eleveníti meg.

Bástya
A kiállítás utolsó termében a vár hadtörténetének átfogó megismerésére nyílik lehetőség. 15-19. századi eredeti fegyvereken keresztül bemutatjuk korok és vidékek fegyvereinek fejlődését, a hű másolatok pedig a tapinthatóság élményét kínálják. Az épület fejlődésének, átalakulásának megismerését makett, korabeli építészeti felmérések, illetve 3D animáció segíti.

Photo Gallery

Hasonló helyek

Székely Határőr Emlékközpont

Kiállítás / Family-friendly látványosság / Turisztikai cél

A szentegyházi Országos Turisztikai Információs és Népszerűsítő Központ makett kiállítása

Kiállítás

TÖVISEKEN ÁT… Fejezetek a székelyudvarhelyi Református Kollégium 350 éves múltjából

Kiállítás

Székely népviseleti kiállítás Bögöz

Kiállítás

Megmentett szakrális kincseink

Kiállítás