Lovastúrák Korondon és környékén

Lovastúrák Korondon és környékén

Szános utazások / Szekeres túra


Leírás

Székelyföldön kirándulsz, és felejthetetlen élményeket keresel? Fedezd fel Korondot és környékét lovasszekéren!

Pálpatakáról indulunk (Korondtól 7 km), amelyet a helyiek korondi hegynek neveznek, mivel 1000 méter tengerszint feletti magasságban fekszik.
A lovasszekeres túra során mesebeli környezetben haladunk, erdőkön és mezőkön át. Betekintést nyerünk a tanyavilág mindennapi életébe, ami főként a földművelésről, sajtkészítésről, kenyérsütésről és állattartásról szól. Egy sajtkészítő családnál kézműves sajtokat kóstolunk, majd a fenyvesek között fogyasztjuk el az ebédünket, amelyet hagyományos, helyi ételekből és italokból válogattunk össze a vendégeink számára. Ezt követően Fenyőkút felé vesszük az irányt, a tőzegláphoz és tanösvényhez, az áfonya hazájához, ahol többek között ezeréves fák és rovarevő növények találhatóak.
Utunk vége során házi lekvár-, szörp-, illetve gyógynövény-bemutatóra és kóstolóra is van lehetőség.

A tanyavilág túra 5– 6 óra.
Ára:
 
  • 150 lej/fő (15 év felett) 
  • 100 lej/fő (4–14 éves korig) 
  • 4 év alatt ingyenes  
Túráinkat a vendégeink igényei szerint alakítjuk. Lehetőség van rövidebb, illetve hosszabb időtartamú program szervezésére, más útvonalak felfedezésére, több látványosság meglátogatására és élőzenés szekerezésre is.
Buszos kirándulások, kisebb családi kirándulások, baráti társaságok, céges kirándulások, osztálykirándulás esetén teljes programszervezését vállalunk.

A program előzetes bejelentkezéshez kötött: 0040 741 790 505, Tófalvi Tivadar

Nyelv

  • Angol
  • Magyar
  • Román

Hasonló helyek

A csillagszemű juhász meséje

Szekeres túra

Szekeres gasztrótúra Lázárfalván

Szekeres túra

Transylvanian Horse Adventures – Baczkalandok

Szános utazások / Szekeres túra

Lovasszánozás – Borszék

Szános utazások

Sétakocsizás – Borszék

Szekeres túra