Lázár-kastély, Gyergyószárhegy

Lázár-kastély, Gyergyószárhegy

Kastély / Építészeti látnivaló


Audio Guide


Esemény

Zárva
Esemény

Address

Lăzarea 537135, Romania

Telefonszám

Leírás

A Gyergyószárhegy központjában található Lázár-kastély egyike a legszebb reneszánsz kori erdélyi épületeknek.

A pártázatos kastély a 17. században az egyik legvonzóbb erdélyi főúri hajlék volt. Boltíves előszobájában 1532-ből származó gót betűs felirat található. A várkastély falait négy bástya vigyázza. A kastély udvarába a déli oldalon fekvő toronykapun keresztül lehet bejutni.

A kastély Lázár István idejében épült, aki Bethlen Gábor fejedelem játszótársa volt, majd később a fejedelem egyik bizalmi embere és Gyergyó-, Csík-, illetve Kászonszék főkirálybírája volt. 1632-ből származó címere az udvarban a bal oldali olaszbástya egyik falán található, amely évszám egyben az építkezés befejeztének időpontját is jelöli.

1707-ben a kurucpárti Lázár Ferenc ellen indított megtorló akció során a császári sereg a kastélyt felégette. Neki tulajdonították a lovagterem építését és felújítását is.

Több híres személy is megfordult a kastély falai között, így például Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is, akinek édesanyja a Lázár család tagja volt. Mihnea havasalföldi fejedelem egy éven át rejtőzködött a Lázár-kastélyban miután a törökök elűzték, míg IV. Péter moldvai fejedelem 11 évet töltött el itt 1527 és 1538 között.

A kastély többször is leégett és 1842-ben egy újabb tűzeset következtében teljesen romossá vált.

1967-től kezdődően egész a mai napig felújítás és restaurálás alatt áll. A munkálatok végső célkitűzése az épület hajdani pompájának visszaszerzése, mivel ez az épület az erdélyi reneszánsz egyik legfontosabb építészeti emléke.

A munkálatok során az épület régészeti kutatóhely státuszt is kapott. 2013-ban visszaszolgáltatták a Lázár család leszármazottai számára, emiatt pedig a kastély sorsát bizonytalanság övezi.

Vasárnap előzetes egyeztetés alapján látogatható!
+40 745 295 925


BELÉPŐJEGY
  • felnőtt: 30 RON
  • 25 fő feletti csoportok: 25 RON
  • nyugdíjasok: 25 RON
  • diákok: 15 RON
  • gyergyószárhegyi lakosok: 15 RON
  • 7 év alatti gyerekek: ingyenes
  • professzionális filmezés/fotózás díja: 200 RON

Photo Gallery

Hasonló helyek

Henter-kúria

Kúria / Emlékmű / Építészeti látnivaló

Márton Áron Főgimnázium

Építészeti látnivaló

Pál Gábor-féle ház

Építészeti látnivaló

Fordított házikó

Élmények / Family-friendly látványosság / Építészeti látnivaló / Turisztikai cél

Mini Erdély Park

Élmények / Family-friendly látványosság / Építészeti látnivaló / Turisztikai cél