Leírás
A BATTLE ON SNOW Románia legnagyobb hódeszkás, valamint szabad stílusú síversenye. A megmérettetést minden évben a Madarasi Hargitán szervezik meg.
Photo Gallery
Hasonló helyek
Mozogj Velünk egész évben!
A KidsSport 2020-ban alakult, volt alpesi síversenyzők és olimpikonok, Bónis Annamária és Miklós Edit vezetésével, akik a tömegsport népszerűsítésére fektették a hangsúlyt a megalakuláskor.
Céljaink, hogy a KidsSport gyerekek:
• szeressék meg a sportolást
• éljék át a mozgás örömét
• alakuljon ki bennük a hovatartozás tudata, mialatt közösségben, csapatban vannak
• az új és kihívásos helyzeteken keresztül szerezzenek önbizalmat és erősítsék azt
• töltsenek minél több időt a szabad levegőn, természetközelben
Eseményeink :
• Nyílt nap (október vége/november eleje) – minden gyerek kipróbálhatja a sízést a műanyag sípályán
• Hó Világnapja Csíkszereda - World Snow Day (január harmadik vasárnapja) – Nemzetközi Síszövetség rendezvénye amelynek legjobb „Legjobb Hó Világnapja” díját elnyertük 2021-ben
• SnowKidz (február közepe) – a Nemzetközi Síszövetség rendezvénye
• Közös Suhanás (március eleje) – síszezonzáró eseményünk, amely fénypontja, hogy a KidsSport gyerekek versenypályának kitűzött pályán csúsznak le és kapnak érmet, emléklapot és egyéb ajándékot.
Tevékenységeink
• KidsSki – Októberben, “besíztetéssel” indítjuk a síszezont, a 90 m hosszú, műanyag sípályánkon, hogy felidézve az előző síszezon érzéseit, a gyerekek már önbizalommal síelhessenek a havas pályákon, egészen március közepéig.
• KidsSwim – Egész évben intenzív és rendszeres úszásoktatást tartunk a Csíki Csobbanóban, kiegészítve strandolós-biciklizős KidsStrand programunkkal a zsögödi strandon augusztusban.
• KidsBike – A műanyag pályát nyáron akadálypályává alakítjuk, illetve közúton való bringázással tanítjuk a gyerekeket helyesen közlekedni.
• KidsCamp – Téli és nyári vakációs időszakban egyaránt táborokat szervezünk, szezonnak megfelelő sportprogramokkal, természetközelben, gyönyörű környezetben, teljes ellátással, koordinációs és ügyességfejlesztő gyakorlatokkal, csapatépítő interaktív játékokkal.
• KidsStrand – Amint beáll a csíki nyár, bringára pattanunk, és strandoló programra visszük a gyerekeket a zsögödi strandon.
• KidsSport Ski Racing Team – Nem titkolt célunk mindig is az volt, hogy azokból a tehetséges gyerekekből, akik rendszeres síoktatásra járnak, idővel versenyzőket neveljünk. Feltett szándékunk, hogy saját tudásunk szerint a csíki sísportot segítsük, és maradandót alkossunk. Versenycsapatot alakítottunk tehát, amelynek olyan gyerekek a tagjai, akik a sísportot odaadó komolysággal űzik, rendszeresen edzésekre, edzőtáborokba és versenyekre járnak.
Csapatunk:
Bónis Annamária, Bónis Attila, Csiszér Ágó, Horváth Dori, Mihály Lóri, Miklós Edit, Orbán Anita, Szakács Gyöngyike, Végh Hermina
Partnereink:
KisSomlyó Ski, World Snow Day, SnowKidz