Énekesek, zenészek, színészek társaságában

Énekesek, zenészek, színészek társaságában

Turisztikai program


Telefonszám

E-mail cím

Leírás

A vendégek szórakoztatására cigányzene szólt mindenik vendéglőben. Az 1800-as évek végén a kolozsvári Salamon (János és Vilmos) zenekara volt a leggyakoribb vendég, de a szintén kolozsvári Pongrácz Lajos zenekar, meg a nagyváradi Hamza Miska népi zenekara is itt szórakoztatta a fürdővendégeket. A kecskeméti Balog Bandi cigányprímás, a marosvásárhelyi Náty Károly prímás zenekara volt ideszerződve. 1900-ban már a homoródi Hári Béla cigányprímás zenekara élénkítette a hangulatot, majd Balogh Jancsi és Hamza Gyuszi zenekara volt a szolgálatos.
Az énekesek, színésznők közül kiemelném Prielle Kornélia művésznőt, aki 1873 augusztusában volt Borszéken. 1875-ben Szathmáry Laczkóné, a Nemzeti Színház tagja lépett fel Nagy Mihály Társulatával. Blaha Lujza, aki 1882–1884 között három egymásutáni évben Borszéken nyaralt, hangversenyeket adott, óriási sikerrel.
1888-ban Ódry Lehel operaénekes, kiváló baritonista lépett fel. Gerőfy Andor színész társulatával és felségével, Zádor Ilka színésznővel 12 előadást tartott. 
1893-ban Egri Kálmán játszott a Tót legény Amerikában c. bohózatban.
1895-ben Deák Péter délvidéki színtársulat turnézott Borszéken.
1901-ben Dombai színművész házaspár lépett fel.
A 20. században Kilyén Ilka, Ilyés Kinga, Ruha István hegedűművész és koncertmester. Sárdy János és Adorján Éva filmszínészek. A 21. században Szerekován János operaénekes, Dancs Annamária, a Kormorán, a Pokolgép együttesek.

Program helye: Hargita megye
Aldesztináció: Borszék
Program ára: 100 RON/csoport    

Program jellemzői

  • Múzeumlátogatás

Nyelv

  • Magyar
  • Román

Program időtartama

  • 1-1,2 hours/ore/óra

Idegenvezető

  • Farkas Aladár

Régió

  • Gyergyószentmiklós és környéke

Hasonló helyek

Via Ferrata a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Parkban

Mászás / Turisztikai program

Circuit ecoturistic Rastolită

Turisztikai program

Excursie La Stână

Turisztikai program

Wildlife Trip

Turisztikai program

One night in hiding place

Turisztikai program