Ősi mesterségek Hargita megyében
Hargitai vezércikk
Az ősöktől örökölt hagyományos mesterségeket manapság egyre több székely család élteti vagy éleszti újra. Ők azok, akik majd gyermekeiknek, unokáiknak is továbbadják a fazekasság, fafaragás, szövés vagy a kukoricacsuhéból, illetve vesszőből való fonás tudományát.
Hargita megyében sok háztartásban törekszenek arra, hogy a hagyományos életforma elemeit a modern életbe átvigyék. Ennek egy fontos eleme a székely kapuk faragása és felállítása is, amelyek az ősöktől hátrahagyott díszítő motívumaikkal Székelyföld minden településén megtalálhatók.
A motívumok mindegyike sajátos jelentést hordoz, így például a virágmotívumok is: sok esetben a házszámot ugyanannyi virág vagy gyümölcs jelöli a székely kapun, de fontosak lehetnek a madarak, illetve a nap és a hold szimbólumai is, melyek majd minden székely kapun jelen vannak. A kapuk gerendáira vésik a felállítás évét és a házigazda nevét.
A víz szabadesését kihasználva, a Kis-Homoród és a Vargyas-patak medrének módosítása után Szentegyháza felső részének lakosai körülbelül 20 gyapjúmosót építettek ezekre.
Itt a gyapjút átmosták, megsulykolták, vagyis előkészítették azt, hogy később a székely viselet nélkülözhetetlen darabját, a posztó férfinadrágot elkészíthessék belőle.
Napjainkban még látható egy ilyen, kissé romos állapotban lévő gyapjúmosó Lövétebányán, amely ugyan már nem működik, de a kicsinyített mása által a látogatók betekinthetnek működésének rejtelmeibe.
Korond az erdélyi fazekasság központja, mely világhírnévre tett szert az itt készülő kék, piros és zöld festékkel díszített agyagedények, illetve dísznek szánt kerámia tárgyak által.
A fazekassághoz használt kiváló minőségű alapanyagot, az agyagot a Szakadát-patakból nyerik, mely a település nyugati részén folyik.
Miután az agyagot kevés vízzel alaposan kidolgozták és megtisztították a szennyeződésektől, vékony csíkokra vágják és a fazekas-korongon kiformázzák a kívánt edényt. Néhány nap száradás után pedig kiégetik a kemencében.
A hagyományos mesterségek művelői munkáikat stilizált virágmotívumokkal, illetve zoomorf alakzatokkal díszítik. A kerámia lehet fehér, barna, kék (kobalt) vagy színes is.
A tapló feldolgozása valamikor több mint 70 család számára biztosította a mindennapi kenyeret Korondon, mára azonban ezeknek a családoknak a száma jelentősen lecsökkent, hiszen mindössze 6 család foglalkozik ezzel a mesterséggel.
A tapló héját – amely nem hasznosítható semmire – egy sarlószerű szerszámmal levágják, majd megtisztítják a szennyeződésektől. Ekkor következik a szeletelésnek nevezett művelet, amelyben a mesternek nagy segítségére van a tapasztalata, ugyanis a taplót annak mérete és kora szerint különböző módon kell felvágni, ehhez nyújt segítséget a tapló színe.
Ezután a taplószeletet ki kell nyújtani, ezt egy ideig kalapáccsal végzik, majd a műveletet kézzel folytatják.
A különböző formák és a vasaló segítségével a száraz taplóból praktikus és szép használati-, illetve dísztárgyak készülnek.
Hargita megye Európa legkeletibb pontja, ahol még él a festett bútorok hagyománya.
A házak többségében még fellelhetőek a virágmotívumokkal díszített sarokülők és almáriumok, a tulipános ládák, a festett ágykeretek, a csipkézett szélű háttámlás padok, a falusi székek, a festett szekrények. A Homoród-mentén a mai napig készítenek festett bútort.
Néhol napjainkban is találunk használatban lévő, bükkfából készült faragott hombárokat, valamint hozományos ládákat. Ilyen tárgyakat elsősorban Siklód, Kápolnásfalu, Kászon vidékén, valamint Csíkmadarason találhatunk, ezek lévén a hombárkészítés központjai is. A ládák legjellegzetesebb motívuma azok egyenes vonalú díszítése.
A szövés és a fonás napjainkig az egyik legelterjedtebb háztartási tevékenység.
Csíkszentdomokoson, Csíkszépvízen, Hollón vagy a Tatros-völgyében a parasztházakban napjainkban is még sok helyen készülnek vastag, meleg, és a megfelelő fésülés következtében puha takarók, melyeket csergének neveznek.
A válogatott motívumokkal díszített szőnyegek, takarók, ágytakarók, faliszőnyegek mind fonott, illetve festett gyapjúból készültek. Ezek ismertek és elterjedtek a Hargita-hegység mindkét oldalán.
A Maros-völgye hímzéseinek rendkívül gazdag színvilága a helyi román népviselet meghatározóan fontos eleme, mely jelen van a törülközők, törlőkendők és párnák díszítésében is.
A régmúlt időkben a kukoricacsuhé a lábtörlők, matracok, ágytakarók, kosarak, táskák, dobozok és még sok más, mindenféle méretű, alakú és rendeltetésű egyéb háztartási tárgy alapanyaga volt.
A kukoricafosztáskor kiválogatták a megfelelő csuhédarabokat, melyek a kukoricaszemekhez voltak ragadva, ezeket napon történő szárítás után összekötegelték. A kötegeket szellős, száraz helyeken tárolták, hogy ez által is elkerüljék a penészesedést.
Feldolgozás előtt a kukoricacsuhét megnedvesítik. Minden tárgyat saját kereten dolgoznak ki, amelyet előzetesen egy formára rajzoltak ki, majd rögzítettek. A hajtogatás művészetének első lépése egy szeg, amelyet egy másik követ, és ez így megy tovább egészen addig, amíg meg nem jelenik az óhajtott alakzat. Miután az elkészített tárgy a kereten megszárad, egyszerűen ki kell húzni a szegeket és le kell venni azt a keretről.
Székelyföld legelterjedtebb édessége a kürtőskalács, amely a nevét a kályha kürtőcsövéről kapta. A kürtőskalács „szabványos mérete” a kürtőcső méretéhez igazodik, ennek átmérőjéhez. Ez az a kelt tészta, melyet nyersen kis csíkokban a henger alakú sütőfa köré tekernek, cukorba mártanak, sütés közben a cukor karamellizálódik és csillogóan barna színűre olvad a süteményen.
