Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat
Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat

Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat

Leírás

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata 2002 óta működik, mint az intézmény egyik legfontosabb öntevékeny köre.A szervezet 2005-ig főként az egyetemi hallgatók érdekképviseletével, valamint több kisebb-nagyobb rendezvény lebonyolításával foglalkozott. Ekkor alakult meg jogi személye, továbbá 2005-től felerősödött a közösségformáló és közösségi érdekeket képviselő szerepe. Ma már szinte elképzelhetetlen a csíkszeredai kampusz Hallgató Önkormányzat nélkül. A Hallgatói Önkormányzat legfontosabb célja és küldetése a hallgatók érdekeinek érvényesítése és képviselete az egyetem fontosabb döntéshozó testületei előtt, mint például a Helyi Koordinációs Tanács, Kari Tanács, Szenátus. Ez pontosabban azt jelenti, hogy a HÖK részt vesz az egyetem működését szabályozó döntések meghozatalában és ellenezheti őket, amennyiben teljes mértékben nem ért egyet velük.

Egy másik fontos szerepe a HÖK-nek, hogy kapcsolatokat alakít ki és ápolja azokat. Hogy kivel és mivel? Más hallgatói, ifjúsági, civil és felsőoktatásban tevékenykedő szervezetekkel. Ugyanakkor fontos célja kialakítania lényeges kapcsolatokat a helyi és környékbeli sajtóval, mivel ezeken keresztül tudja megfelelően népszerűsíteni tevékenységét és rendezvényeit.

A HÖK-nek továbbá feladata az éves eseménynaptár megszerkesztése, és az abban szereplő tanulmányi, kulturális, sport és szórakoztató jellegű rendezvények megszervezése és színvonalának biztosítása.

A HÖK évente körülbelül 100-110 rendezvényt szervez meg helyszíni, illetve városi szinten. Ezek közül a nevesebb rendezvények a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia), TTK (Tudományos Tanárköri Konferencia), Jégkarnevál, Egyetemi Diáknapok (melynek része a csapatportya, a Haladjunk Együtt és a Sapparádé), gólyatábor, gólyabál, KEK (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, Csíkszered). De helyet kapnak a kisebb rendezvények is, mint a Játék Estek, PC Estek, Karaoke Estek, Fimmaratonok, Tudományos előadások, borkóstolók, a különböző tematikus bulik (Mérnökis Buli, Mikulás Buli, HalloweenParty, PR Party, RetroParty) és bálok (évnyitó bál, farsangi bál, évzáróbál stb.).

Hasonló helyek

Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét.
Vlăhița 535800, Romania
Cozmeni 537065, Romania
Az egyesület 2003-ban alakult, jól meghatározott céllal: az úrihímzések technikáját gyűjteni és el is készíteni. Jelenleg több mint 140 úrihímzéssel rendelkezünk és további 27 van munkálat alatt. Az Úrihímzés kiállításunkat, ami egy baldachinos reneszánsz vetettággyal, valamint a tavaly elkészült reneszánsz fésülködő asztal büszkélkedhet, eddig kb. 2500-an látták. 2017-ben gyűjteményünk a legmagasabb szakmai kitüntetésben részesült amikor Budapesten a Hagyományok Házában utána a 25. Körmendi Kézműves Fesztiválon vendégszerepelt. Hímzéseink megkapó szépségük, egyediségük és a további bővítés ígéretével elnyerték a budapesti-, kecskeméti-, egri-, debreceni-, miskolci- és pécsi Neckerman turisztikai irodák érdeklődését.
Strada Nicolae Bălcescu 17, Gheorgheni, Románia
Székelyföldön bringázni egy kiváltság. Mi a kiváltságosok közé tartozunk.
Székelyderzs község (Dârjiu), Romániában, Hargita megye déli részén fekszik Székelyudvarhelytől 20 km-re. A Székelyderzsi vártemplom 2006-ban az egyetlen olyan romániai magyar műemlék, amely az UNESCO világörökség kincsének a része.
Darjiu (Székelyderzs), Romania
Primăria Municipiul Miercurea Ciuc
Piața Cetății 1, Miercurea Ciuc, Romania
1 esemény