Gyárfás-kúria

Gyárfás-kúria


Esemény

Nyitva
Esemény

Address

Strada Petőfi Sándor 34, Cristuru Secuiesc 535400, Romania

Leírás

A Petőfi Sándor utca 34. szám alatti Gyárfás-kúriát klasszicista stílusban építtette a Wesselényi család egyik tagja. A Lécfalvi Gyárfás családra örökösödés útján szállt át. A helyszínen azonban ezt megelőzően, a középkorban is voltak már épületek, a kúria kertjében pedig egy tizedik századi templom maradványai kerültek elő. 

1848. július 30-ról 31-ére virradó éjszakát itt töltötte Petőfi Sándor, aki ezután tűnt el nyomtalanul a fehéregyházi csatatéren, életét adva a hazáért. Petőfi Zeyk Domokos társaságában, illetve Bem tábornok kíséretében érkezett, és az akkori tulajdonos, Varga Zsigmond vendégeként töltötte itt élete utolsó éjszakáját. 

A kúria udvarán található egy öreg körtefa, Petőfi körtefája. A legenda azt tartja, hogy július 31-én reggel a körtefa alatt szavalta el Petőfi az Egy gondolat bánt engemet című versét, megjósolva aznapi halálát.
A körtefa, mint utolsó élő tanú, még a 60-as években is élt, igaz, vaspántokkal megerősítve.  A fát bekerítették, a kerítésen márványtáblát helyeztek el, rajta Kányádi Sándor verse áll:

"Haldoklik az öreg tanú,
Petőfi vén körtefája.
Azt beszélik ő látta volt,
verset írni utoljára."

A körtefa mellé a hatvanas évek végén egy fiatal vadócot ültettek, amit beoltottak az öreg körtefáról, így, bár az eredeti fa mára mar kiszáradt, de utódja él és terem.
Annak ellenére, hogy az öreg körtefa kiszáradt, a keresztúriak kegyelettel őrizték és gondozták. 1989-ben tetőt emeltek föléje, hogy védjék az időjárás viszontagságaitól.

A kúria felújítás előtt áll. Egyelőre csak a kertje látogatható.

Fotók: Mihálydeák Antal 

Photo Gallery

Hasonló helyek

Henter-kúria

Kúria / Emlékmű / Építészeti látnivaló

A Lengyel-kúria

Kúria

A Bíró-Ugron-kúria

Kúria

A kászonimpéri Balási kúria

Kúria