Domokos Hentes Manufaktúra
Domokos Hentes Manufaktúra

Domokos Hentes Manufaktúra

Leírás

Domokos Árpád háztáji gazdaságában a látogatók betekintést nyerhetnek a hagyományos húsfeldolgozás világába és a természetes alapanyagokra épülő családi gazdálkodás mindennapjaiba. A program során megismerhetik a saját nevelésű állatokból készülő hentesáruk előállításának folyamatát, a hagyományos füstölési módszereket, valamint az adalékanyag-mentes feldolgozás lépéseit.

A gazdaság külön kialakított fogadó- és kóstolótérrel várja az érdeklődőket, ahol lehetőség nyílik a hagyományos ízvilágú kolbászok, szalonnák és sonkák megkóstolására, valamint a termékek megvásárlására is.

A LÁTOGATÁS ELŐZETES BEJELENTKEZÉSHEZ KÖTÖTT.

Nyelv

Angol Német Magyar Román

Localitate

Gyergyócsomafalva

Hasonló helyek

A gyergyószentmiklósi látványsajtműhelyet 2017-ben nyitotta meg a Vidékfejlesztés Gyergyószentmiklóst. Elsődleges célja, hogy a látogatók megismerjék a sajtkészítést, illetve azokat az összetevőket, amelyekből az egészséges tejtermékek készülnek. A helyszínen bemutatják a sajtérlelés folyamatát, továbbá a sajtkészítéshez szükséges eszközöket és az érlelőpincét, ahol akár négy éven át is kezelik a sajtokat. A látogatók megkóstolhatják a nyers tejből készült, hosszasan érlelt sajtokat, valamint natúr joghurtot. A látogatás a következőket tartalmazza: • idegenvezetés, • sajtkészítés bemutatása, • fejés, • termékkóstoló (sajtok, joghurt, pogácsa, száraz fehérbor), • termékvásárlási lehetőség. A program egyénre és csoportokra szabható, átlag 1 órát vesz igénybe. Csoportok esetében egyszerre maximum 50 főt fogadnak. Kérésre a régióra jellemző fűszer- és gyógynövények bemutatását is megszervezik. A látogatás előzetes bejelentkezés alapján történik: Köllő Réka, 0735 735 155, reka77@gmail.com. Árak: • gyerekeknek 20 RON/fő • felnőtteknek 30 RON/fő A látogatóközpont a felnőttek és gyerekek számára is tartalmas időtöltést kínál. 
Varga Katalin 3, Gheorgheni/Gyergyószentmiklós 535500, Romania
1 esemény
3.5 8 értékelések
A Krausz csokoládéműhely látogatása során megnézhetik, hogyan készül egy kézműves csokoládé, megtudják, hogy jut el egy kis kakaóbab az elegáns dobozokba, és különféle ízesítésű csokoládékat kóstolhatnak, amelyek gondosan megválasztott, és helyi alapanyagokból készülnek. A kis családi vállalkozás szeretettel várja látogatóit a csíkszentimrei műhelyében! A látogatás időtartama kb. 40-60 perc. A manufaktúra naponta látogatható, 10-19 óra között. A LÁTOGATÁS ELŐZETES BEJELENTKEZÉSHEZ KÖTÖTT. Helyszín: Csíkszentimre, Malom u. 118.
5.0 1 értékelés
Kedves látogatók! Szeretettel látjuk pálinkafőzdénkben egy látogatásra, hogy végigkövethesse a gyümölcs útját a fától a pohárig. Minőségi gyümölcs párlatok előállítására törekszünk, újgenerációs technológiával. Főzdelátogatás alatt bepillantást nyerhet a minőségi székely pálinka készítés titkaiba, hogyan készül az alap gyümölcs kategóriában a szilva, cseresznye, Muscat, Izabella, cigánymeggy, alma, birsalma, Vilmos körte, kajszibarack, fekete ribizli, és erdeigyümölcs kategóriában: erdei som, bodza bogyó, áfonya, kökény, fekete berkenye, málna és mandarin. Termékeink 100% természetes gyümölcs párlatok. Pálinkáink számos díjat nyertek olyan nemzetközi versenyeken, mint az Ausztriai Destillata. Megosztjuk tapasztalatainkat és a sommelierek gyümölcspárlat értékelő módszereit is megismerheti. A LÁTOGATÁS ELŐZETES BEJELENTKEZÉSHEZ KÖTÖTT. Látogatásszervezést a +40 744 795162 számon vagy a palincajamy@gmail.com e-mail címen lehet előjegyezni. Jöjjön el hozzánk és fedezze fel e gyümölcsök lelkét!
Odorheiu Secuiesc, Romania
5.0 2 értékelések
Szeretettel várjuk Csíkszentsimonba, a Csíki Sör Manufaktúra telephelyére minden héten hétfőtől szombatig. A látogatás nem csak a szemet kápráztatja el – bepillantást engedve a sörgyártás titkaiba –, hanem sörkóstolásban is részük lehet.  Ahhoz, hogy a sör jól essen, meg kell vetni neki az ágyat. Ezért étkezési lehetőség is van. Hagyományos sörhöz hagyományos székely ételek. Ajánlat: Ajánlat 1: 125 g CSÍKI chips Ár: 55 RON/fő Ajánlat 2: 110 RON/fő Ajánlat 3: 120 RON/fő Gyerekeknek: • Gyárlátogatás és technológia bemutatás • Csirkefalatok hasábburgonyával és szósszal • Ár: 50 RON/fő Csíki csipszgyár belépő: 30 RON/fő A látogatás előzetes bejelentkezéshez kötött: +40755 030 895, latogatokozpont@csikisor.hu FONTOS! A bejelentkezés telefonos vagy e-mailes visszaigazolás után minősül konkrét foglalásnak.   Azt szeretnénk, hogy a látogatásuk ne múló emlék maradjon, ezért lehetőségük van az ajándékboltunkban megvásárolni a Csíki Sörrel és Csíki Csipsszel kapcsolatos emléktárgyakat.  Neked ajánljuk: • Látogatás a Csíki Csipszgyárban
DJ123 575, 537285 Sânsimion, Románia