Csíki Hegyimentő Csapat

Csíki Hegyimentő Csapat

Hegyimentő központ


Esemény

Nyitva
Esemény

Address

Harghita Băi - Hargitafürdő

Telefonszám

Leírás

Az 1970-es években Romániában is kezd szervezettebb formát önteni a hegyimentés. A főbb hegyvonulatok köré csapatok szerveződnek, lassan kialakulnak a módszerek, iskolák, felszerelés kerül, majd nagyon rövid időn belül már téli és nyári versenyeken, úgynevezett ralikon mérhetik össze erejüket az ország hegyimentő csapatai. A balesetek, eltévedések, halálok száma drasztikusan csökken munkájuknak köszönhetően.

A Csíki Hegyimentő Csapat 1977-ben alakult Nan Aurel, Illyés Kiss Josif, Tőke Dénes és Páll Tibor közreműködésével. Feladatuknak tartották a balesetek megelőzését, ezért elsődlegesen a turistautak kijelölését és a hegyimenedékek építését tűzték ki célul.

Hargita megyében hagyományosan a téli sportoknak van múltjuk, síben, műkorcsolyában, jégkorongban évtizedek óta professzionális a színvonal. Azonban felnőtt egy olyan generáció, akik már szívesen túráznak, túrasíznek, kerékpároznak a megye kijelölt turistaútvonlain. A balesetek, eltévedések száma is megnőtt a turistaforgalom növekedésének köszönhetően.

A Csíki Hegyimentő Csapatban jelen pillanatban 20 önkéntes és 2 alkalmazott hegyimentő dolgozik, ezek közül 16 tag rendelkezik bizonyítvánnyal, a többi csapattag pedig jelenleg a képzési folyamat valamelyik szakaszában van.

A csapat a megye dél-keleti területein, pontosabban a Csíki Medencében és az azt körülölelő hegyekben tevékenykedik. A felügyelt terület magába foglalja délen a Csomád hegycsoportot, Tusnádfürdőt és környékét, a Nagy Piliskét, keleten a Kászonok vidékét, a Csíki Havasoktól a Gyímesekig tartó területeket, északon a Hagymás hegységet a Fehérmezőig, és nyugaton a Hargita hegység központi és déli gerincét.

Működésének jogi keretét a Salvamont Ciuc - Csíki Hegyimentő Egyesület képezi, amely egy Csíkszeredában bejegyzett nonprofit egyesület.

A fő tevékenységeink a balesetmegelőzés köré összpontosulnak, azonban fontosnak tartjuk riasztás esetén az operatív, gyors és hatékony beavatkozást, ezért tagjaink nagy százaléka már bizonyítvánnyal rendelkező hegyimentő, ami azt jelenti, hogy a nyári és téli országos hegyimentő képzések sikeres elvégzője, jelen pillanatban a csapat egyik tagja paramedic képzésen is részt vett, további csapattagok ezután fogják elvégezni az egyhónapos elsősegély képzést.

Tevékenységeink:

- a csíki zónában történt hegyvidéken vagy nehezen megközelíthető helyeken történő balesetekhez való operatív kiszállás riasztás esetén,
- télen, hétvégenként és ünnepekkor állandó szolgálat, elsősorban a sípályák biztosítása - felügyelete,
- új turistaútvonalak kijelölése, a meglévő útvonalak karbantartása
- turista utak GPS-szel végzett lemérése, azaz a nyomvonalak digitális jellé való alakítása, ugyanis a térképek és GPS programok feltöltése megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a hegyi turizmust,
- hegyi menedékek építése és karbantartása,
- iskola programok: Iskola másként hét programjaiba való bekapcsolódás, tájékozódási verseny, hegyimentő osztályfőnöki órák a biztonságos turizmus témában,
- sportesemények biztosítása, felügyelete, esetleg társszervezése: sí és biatlon versenyek télen, triatlon, mountainbike, hegyitúra, evezős versenyek nyáron,
- városnapi rendezvényeken program szervezése: tiroli kötélpálya, ládarakás, mászófal,
- sziklamászó fesztiválok szervezése és lebonyolítása,
- sziklamászó utak megnyitása, karbantartása és felügyelete.

Photo Gallery

Video

Hasonló helyek

Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata - Barlangi mentő szakosztály

Hegyimentő központ

Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata - Búvár szakosztály

Hegyimentő központ

Szentegyházi hegyi-, barlangimentő, és búvár csapat

Hegyimentő központ

Gyergyószentmiklósi Hegyimentő Csapat

Hegyimentő központ

Maroshévízi hegyimentőszolgálat

Hegyimentő központ