A szászok világába rejtőzve

A szászok világába rejtőzve

Turisztikai program


Telefonszám

Leírás

Útvonal:
Tusnádfürdő – Prázsmári erődtemplom – Brassó történelmi központja – Brassó Poiana, Keresztény-havas, 1799 m – hazaérkezés
 
Program leírása: 
Elfogyasztjuk a reggelinket, majd elindulunk az erdélyi szász világ megismerésére.
Napunk első megállója Prázsmár kis városkája lesz, ahol a világörökség részét képező, XIII. században épült gótikus szász erődtemplomot tekintjük meg.
Innen továbbutazunk, és a délutánt Erdély harmadik legnagyobb városában, Brassóban töltjük, az erdélyi szászok egykori nagy központjában, ahol városnéző sétánk során ellátogatunk több helyre is. Látjuk a város főterét, a Tanácsteret, megtekintjük a híres Fekete-templomot, Erdély legnagyobb gótikus templomát, elsétálunk a régi városfal mentén. Séta közben érintjük a város egyik legszebb fennmaradt építményét, a városfal egykori kapuját, a Katalin-kaput, majd eljutunk Európa harmadik legkeskenyebb utcájába a Cérna-utcába, ami alig 1 méter széles.
Ezután ebédelünk Brassó főterén. Ebéd után a híres alpesi településre autózunk, ahol felkapaszkodunk libegővel az 1799 méter tengerszint feletti magasságban meghúzódó Keresztény-havasokba. Rövid gyalogtúra keretén belül eljutunk a kilátóhoz, és rácsodálkozhatunk nemcsak Brassó városára, hanem láthatjuk az egész Barcasági-medencét. Hazaérkezés és vacsora.

Program helye: Hargita és Brassó megye
Desztináció: Brassó
Régió: Barcasági-medence
Program ára: 105 RON/fő, amely tartalmazza: 
  • prázsmári erődtemplom látogatás: 15 RON/fő, 
  • brassói Fekete-templom látogatás: 15 RON/fő,  
  • libegő a Keresztény-havasokba: kb. 70 RON/fő
  • egész napos idegenvezetés, csoportkísérés: 40 RON/fő

Program jellemzői

  • Autós körtúra
  • Séta
  • Városnézés

Nyelv

  • Magyar
  • Román

Program időtartama

  • 1 day/zi/nap

Idegenvezető

  • Lukács Attila

Régió

  • Csíkszereda és környéke

Hasonló helyek

Via Ferrata a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Parkban

Mászás / Turisztikai program

Circuit ecoturistic Rastolită

Turisztikai program

Excursie La Stână

Turisztikai program

Wildlife Trip

Turisztikai program

One night in hiding place

Turisztikai program