A Csíki Kamarazenekar és meghívottjai
30/20 lei
Str. Miron Cristea nr. 2, Miercurea Ciuc
szombat, 07 november 2026
19:00 - 20:30
Leírás
Különleges koncertélményre hívja hallgatóit a Csíki Kamarazenekar!
A József Attila Általános Iskola dísztermében két korszak négy kompozíciója elevenedik meg. A főként kortárs kompozíciók mind szólistás művek, melyeket a klasszikus zene három jeles előadója, illetve a Csíki Kamarazenekar tolmácsolásában hallhatunk. A ritkán megszólaló kompozíciók mellett, ezen a hangversenyen ősbemutatóra is sor kerül majd! Erre az előadásra írta ugyanis Oláh Dezső az ő kettősversenyét, amely a műsor befejező darabja is egyben.
Az est karmestere a csíkszeredai közönség számára immár ismert, nagyszerű budapesti Horváth Gábor.
Műsoron:
Wolf Péter (*1947): Klarinétverseny
Szólót játszik: Klenyán Csaba – klarinét
Carl Maria von Weber (1786–1826): Andante és magyar rondó
Szólót játszik: Mohai Bálint – fagott
Oláh Dezső (*1986): Concerto
Szólót játszik: Oláh Dezső – zongora
Oláh Dezső: Párbeszédek klarinétra, fagottra és kamarazenekarra – ősbemutató
Az előadókról:
Klenyán Csaba klarinétművész 1969-ben született Vácott. Felsőbb tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, nagy hatással voltak rá és hitvallására Kurtág György, Eötvös Péter és Dukay Barnabás.
A klasszikus, romantikus zeneirodalom mellett jelentős hangsúlyt fektet a kortárs zene interpretálására is. Rendszeresen játszik improvizációs zenét, melyben partnerei a magyar jazz-és improvizációs élet legkiválóbb muzsikusai. 2007-ben elkezdett koncertsorozata, a Magyar Klarinét Antológia, a teljes magyar klarinétirodalmat hivatott bemutatni. Kiemelkedő kortárszenei tevékenységéért 2002-ben Soros-ösztöndíjat, 2003-ban Liszt-díjat kapott. Alapító tagja az Új Magyar Zene Egyesület (UMZE) Kamaraegyüttesének, az Új Dimenzió Műhelynek, 1999 óta a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok szólóklarinétosa, 1997-től 2010-ig a Trio Lignum tagja, továbbá a Ligeti Ensemble klarinétosa, a Cimbiózis 5tet tagja, a Concerto Budapest szólóklarinétosa.
*
Mohai Bálint 1989-ben született Budapesten. Fagottozni 12 évesen kezdett édesapja Mohai Tibor és Pécsi Tamás kezei alatt a Dohnányi Ernő Zeneiskolában. Ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát végezte el Budapesten, Vajda József osztályában. A Zeneakadémián Bachelor diplomázott kiváló minősítéssel Hartenstein István osztályában. Mesteri és posztgraduális végzettségeit Berlinben az UdK Egyetemen, Prof. Eckart Hübner osztályában szerezte meg.
Szólistaként először 16 éves korában lépett fel a Zeneakadémián ahol a Bartók Béla Ifjúsági Zenekar kísérte. Azóta együtt játszott többek között a Prágai Rádiózenekarral, a Magyar Állami Operaház Zenekarával, a Concerto Budapest Zenekarral, a Budapesti Vonósokkal, a Nagyszebeni Filharmonikus Zenekarral, a Szlovák Állami Filharmonikusokkal, a Brandenburgi Ifjúsági Zenekarral, a Székelyföldi Filharmóniával és a Csíki Kamarazenekarral.
2014-ben lett a Magyar Állami Operaház szólófagottosa, ahol azóta is aktívan dolgozik. Emellett 2019 óta a Keller András vezette Concerto Budapest Zenekar első fagottosának is választották. A Budapest Fúvósötös és a Budapest Fagott Trió alapítója, emellett alapító tagja a budapesti Musiciens Libres Kamaraegyüttesnek és tagja a berlini székhelyű Ensemble Mini Kamaraegyüttesnek.
*
Az 1986-ban született zongorista és zeneszerző Oláh Dezső klasszikus zenei tanulmányai után érdeklődni kezdett a jazz iránt, 2009 tavaszán kapta kézhez művész-tanár diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén.
Saját triója 2005 szeptemberében alakult. A zenekar számos fellépést tudhat maga mögött, bemutatkozott már a Művészetek Palotájában, a Merlin Színházban, valamint a Thália Színházban, illetve néhány éve városunkban is fellépett. Repertoárjukon első sorban jazz sztenderdek szerepelnek, de előadásukban nagy szerepet kap a kollektív improvizáció is.
2006-ban az Országos Jazz-Zenekari Versenyen a “Legjobb szólistának” választották, majd egy évvel később triójával ugyanezen a versenyen a “Legjobb zenekar” díját nyerte el. A Magyar Jazz Szövetség által évente megrendezett Jazz Combo Versenyen 2007-ben “Az év legjobb szólistája” díjat, majd 2008-ban “Az év legjobb zeneszerzője díjat” vehette át. 2009-ben részt vett a Nemzetközi Kodolányi Jazz Versenyen, majd ugyanebben az évben Junior Prima-díjat kapott.
A teljes árú koncertbelépő 30 lejbe, a kedvezményes jegy 20 lejbe kerül, amelyeket a www.prokult.ro honlapon vagy a helyszínen, a hangverseny előtt egy órával lehet megvásárolni.
A hangversenyt Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a József Attila Általános Iskola és a Csíki Kamarazenekar Egyesület támogatja.
Fotók
Hasonló események
13 nov.
Gyógynövények a gyakorlatban - Dr. Macalik Kunigundával
Előadás
Kezdődik 16:00
|
Strada Uzinei 9, 535600 Odorheiu Secuiesc, Románia