Terék József és barátai, Magyar szív című koncertje.

Terék József és barátai, Magyar szív című koncertje.

Hargitai Megyenapok

Házigazda:

Casa de Cultură ,Odorheiu Secuiesc

Dátum és óra:

Leírás

Terék József és barátai, Magyar szív című koncertje.
A zenekar 2008-ban alakult meg. Munkáságuk középpontjában a magyar zene sokszínűségének népszerűsítése áll. Repertoárjukban népzenei összeállítások, magyarnóta, cigányzene, nemzeti összetartozást erősítő szerzemények, virtuóz szólószámok, örökzöld hazai és nemzetközi dallamok, illetve népdalfeldolgozások, kortárs darabok, saját szerzemények találhatók meg. 2010-ben első zenekarként léphettek fel a híres balatonfüredi Anna bál addigi 185 éves történelme során, mint félig cigányzenekar, félig népi zenekar. Muzsikájukat valamennyi kontinensen ismerik és szeretik, melyet napjainkban a Dankó Rádió csatornáján napi rendszerességgel hallhatnak a kedves hallgatók. A zenekari tagok számos formációkban voltak jelen az elmúlt évtizedek alatt, akik külön-külön is jól ismertek a magyar cigányzene, népzene, illetve jazz-zene jeles képviselői és nézői, hallgatói számára. Nemzetközi munkásságukat 2016-ban kezdték meg Tárogató Hungarikum Koncertükkel, melynek eredményeként számos nemzetközi fesztiválokon, akadémiákon, egyetemeken, művészeti központokban, illetve protokoll külképviseleti rendezvények alkalmával ismerték meg muzsikájukat. Jelenlegi formációjuk középpontjában két hungarikum hangszer, a tárogató, valamint a cimbalom virtuóz és sokoldalú megszólaltatása áll. 2015 óta három tárogató cd jelent meg munkásságuk eredményeként, melynek legfőbb mondanivalója a saját gondolatok kifejezése a közízlésnek megfelelően. Hargita megye számos településén léptek fel 2019 októberében a Székelyföldi Napokon. Ennek folytatásaként, Pest Megye Önkormányzata, valamint Hargita Megye Tanácsa jól működő testvérmegyei kapcsolatának ápolása terén, kulturális program keretén belül valósul meg ismételten Terék József és barátainak koncertje a Nemzeti Összetartozás jegyében.

A koncert a XVII. Hargitai Megyenapok programsorozat része. A szervezők fenntartják a programváltozás jogát! A járványhelyzet alakulása befolyásolhatja a program lefolyását. Az eseményen a járványügyi szabályok betartására kérjük a résztvevőket.

Szervezők:
Hargita Megye Tanácsa
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
 Székelyudvarhely Önkormányzata

Hasonló események

9 máj.
Întâlnire (expoziție de desen)
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 18:00  |  Spațiul expozițional de la parterul Consiliului Județean Harghita, Miercurea Ciuc
19 ápr.
Arkase sajt workshop a Gasztroakadémián
Gasztronómia
Kezdődik 18:00  |  Strada Târgului 12, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
20 ápr.
GFR 2024 - Ride for "PROSPERITAS VITAE"
2024 – Az adrenalin éve
Kezdődik 09:00  |  Piața Libertății, Miercurea Ciuc, Romania
20 ápr.
Segítség, vendégek! – workshop Orbán Ferenccel a Gasztroakadémián
Gasztronómia
Kezdődik 09:00  |  Strada Târgului 12, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
Láss több eseményt