Helyek
Zárva
A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Hargita ADI) 2009-ben jött létre Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére és 36 önkormányzat tagsága révén. Jelenleg 45 önkormányzat támogatásával működik.
A Hargita ADI célja hosszútávú együttműködések létrehozása és fenntartása a megye önkormányzataival és a turizmus területén tevékenykedő szervezetekkel, nemzeti és nemzetközi projektek lebonyolítása, amelyek a turizmus fejlesztését, a kultúra és a környezet megőrzését célozzák. A társulásnak ugyanakkor célja a környezet védelme, a megyei turizmus népszerűsítése, valamint ezek fejlesztéséhez kapcsolódó szolgáltatások elindítása.
2018-tól a Hargita ADI konferenciákat és képzéseket is szervez, amelyek segítik a turizmusban dolgozók, és a turisztika iránt érdeklődő személyek munkáját, informálódását, fejlődését
Egyesületünk feladata továbbá a Hargita Megye Tanácsa által megvalósított Visit Harghita alkalmazás és webhely kezelése, fenntartása és népszerűsítése, amely az INSiGHTS International Duna projekt részeként az Európai Unió társfinanszírozásával jött létre.
Ez az egyetlen platform, amely összegyűjti mindazt az információt, amelyre a Hargita megyébe látogató turistáknak szükségük lehet.
Miercurea Ciuc, Romania
Nyitva
Élményt nyújtunk
Bepillantást nyújtunk az érintetlen téli táj csodáinak megismeréséhez. Mindannyiunk életében fontos szerepet játszik a természet, a természet szeretete és annak megismerése, megóvása. A természetjárás ma már nem csak gyalog lehetséges, hanem akár ülve is megtehetjük. Így biztonságos, ellenőrzött körülmények között sokkal messzebb és nagyobb területet tudunk bejárni, megcsodálni.
Madarasi Hargita hegycsúcs, Románia
Zárva
Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségét a 322/2015-ös tanácshatározat alapján hozta létre Hargita Megye Tanácsa csíkszeredai székhellyel, azzal a fő céllal, hogy tevékenységével és az általa létrehozott programokkal hozzájáruljon Hargita megye fejlődéséhez, valamint szükség esetén a Tanács tevékenységéhez kapcsolódó szakmai háttérmunka megszervezéséhez.
Az ügynökség a 131/2016-os tanácshatározat értelmében jogosult három megyei jogú városban területi irodákat működtetni: Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen, a területileg kiegyensúlyozott, és a helyi szereplőkhöz közeli működés érdekében.
Az ügynökség egy nyitott és fejlődő szervezet, amely közvetítő és szolgáltató tevékenységével segíti a térségi kezdeményezéseket, és együttműködik az érintett szereplőkkel Hargita megye kiegyensúlyozott fejlődése érdekében, ugyanakkor szükség esetén közreműködik a régió fejlesztésére irányuló hazai és nemzetközi erőforrások koncentrálásában, valamint a befektetések területi hatékonyságának fokozásában.
Programjaival igyekszik hozzájárulni egy vállalkozóbarát Hargita megye létrehozásához, ösztönzőleg hatni a külső források léhívására és támogatni a régióban megvalósuló fejlesztéseket, befektetéseket, felkarolni az új, innovatív ötleteket, ösztönözni a munkahelyteremtést, a vállalkozói kedvet és a régió egészére kiterjedő elképzelések megvalósítását, valamint hasznos információkkal szolgálni a megye gazdasági fejlesztése terén.
Az ügynökség munkatársai lelkes, javarészt fiatal közgazdászok, akik munkájuk során kiemelt figyelmet fordítanak az ingyenes és nyílt forráskódú eszközök (Linux, LibreOffice, Drupal, stb.) használatára, ezáltal is szem előtt tartva a költséghatékony munkavégzést.
Miercurea Ciuc, Romania
Agenția Națională a Zonei Montane, este o instituție publică, cu personalitate juridică, finanțată integral de la bugetul de stat, aflată în subordinea Ministerului Agriculturii și Dezvoltării Rurale și cu atribuții specifice de reprezentare în numele Ministerului Agriculturii și Dezvoltării Rurale pentru zona montană.
Misiunea principală a instituției o reprezintă elaborarea și aplicarea strategiei și politicilor Guvernului în domeniul dezvoltării și protecției zonei montane din România, zonă marcată de specificitate, fragilă ecologic și defavorizată economico-social din cauze naturale, care necesită o gestiune specifică, conform Legii nr. 197 din 20 iulie 2018 – Legea Muntelui.
Activitatea Agenției Naționale a Zonei Montane este reglementată prin Hotărârea Guvernului nr. 1036/2018 pentru organizarea și funcționarea Agenției Naționale a Zonei Montane prin reorganizarea Agenției Zonei Montane, precum și pentru stabilirea unor măsuri privind centrele regionale și oficiile de dezvoltare montană.
Agenția Națională a Zonei Montane este prezentă în teritoriul național prin structuri funcționale, organizate în rețeaua de centre regionale de dezvoltare montană și oficii de dezvoltare montană, începând cu anul 2019.
Nyitva
Műhelyünk bútorfestéssel és az Annie Sloan Chalk Paint dekorációs festékek forgalmazásával foglalkozik. Ha szeretné kipróbálni a bútorfestést, keressen minket ötletekért, inspirációért, tanácsokárt csíkszeredai üzletünkben (Márton Áron u. 10.), vagy rendelje meg online, amire szüksége van a www.allmycrafts.ro oldalon. Ha szeretné előbb megtanulni a festési technikákat, iratkozzon fel valamelyik workshopunkra!
Marton Aron 10., Miercurea-Ciuc, Romania, 530211
A Codex Régizene Együttes 1996 őszén alakult a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanáraiból és diákjaiból. Céljuk a barokk és reneszánsz zene korhű és életszerű előadása historikus hangszerek segítségével. Az utóbbi években főleg magyar, ezen belül erdélyi zenét játszottak leggyakrabban, a Kájoni-kódex, az Apponyi-kézirat, a Vietoris-kódex és a Sepsiszentgyörgyi kottás kézirat repertoárjából, illetve Pálóczi Horváth Ádám és Mártonffy István kéziratos feljegyzéseinek átdolgozásaiból. A sajátos előadói stílussal életre keltett 17-18. századi művek a jelen emberéhez szólnak, bejárva az érzelmek széles skáláját.
Az együttes tagjai az idők során számos nemzetközileg elismert előadóművésztől tanultak nemzetközi mesterkurzusokon: Innsbruck, Utrecht, Karlsruhe, Sopron, Szeged, Szombathely, Szentendre, Budapest, stb.
Az együttes tagjai:
Filip Ignác, dr., művészeti vezető – furulyák, barokk fuvola
Szabó Éva – furulyák, barokk fuvola, dobok
Kovács Éva – hegedű, rebek
Kovács László – hegedű, barokk hegedű
Adorján Csaba – brácsa, népi brácsa, fidula
Lázár Zsombor – cselló, fidula, koboz
Szőgyör Árpád – nagybőgő, viola da gamba
Harghita County, Romania
A Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület a helyi vendéglátó egységek által alapított szervezet. Az egyesület a turisztikai információs központ keretén belül a helyi tuisztikai programok koordinátora. A téli szezonban az egyesület üzemelteti a tusnádfőrdői sípályát és a nyáron Paintball csatákat rendez.
A tusnádfőrdői programok: buszos kirándulások, kirándulás vonatocskávala a Szent Anna tóhoz, tusnádfürdői vonatozás, erdei kirándulás a Lánctalpuval, fogatos kirándulás a környéken, terepjáró off road kirándulások
Str. Oltului 114, Baile Tusnad, Romania
A Folk Társ Egyesület fő célja a magyar népi kultúra, néphagyomány (néptánc, népzene, népdal) megismerése, megőrzése, ápolása. A néptánc és népzene széles körben történő megismertetése, népzenei képzések, táncházak szervezése. A szabadidő kulturális célú eltöltéséhez korhatár nélküli programokat szervezni.
Orbán Balázs 12 szám, Szèkelykeresztur, Romania, 535400
Az egyesület 2003-ban alakult, jól meghatározott céllal: az úrihímzések technikáját gyűjteni és el is készíteni.
Jelenleg több mint 140 úrihímzéssel rendelkezünk és további 27 van munkálat alatt.
Az Úrihímzés kiállításunkat, ami egy baldachinos reneszánsz vetettággyal, valamint a tavaly elkészült reneszánsz fésülködő asztal büszkélkedhet, eddig kb. 2500-an látták.
2017-ben gyűjteményünk a legmagasabb szakmai kitüntetésben részesült amikor Budapesten a Hagyományok Házában utána a 25. Körmendi Kézműves Fesztiválon vendégszerepelt.
Hímzéseink megkapó szépségük, egyediségük és a további bővítés ígéretével elnyerték a budapesti-, kecskeméti-, egri-, debreceni-, miskolci- és pécsi Neckerman turisztikai irodák érdeklődését.
Strada Nicolae Bălcescu 17, Gheorgheni, Románia
ASOCIAŢIA GREEN ZONE are ca scop facilitarea – dezvoltarea socio-economică a regiunii prin respectarea principiilor dezvoltării durabile: protejarea eficientă a mediului şi a biodiversităţii; promovarea surselor alternative de energie; promovarea parteneriatului şi a voluntariatului la nivel regional; creşterea capacităţii administrative a autorităţilor administraţiei publice locale; creşterea transparenţei deciziilor autorităţilor administraţiei publice şi a participării civice.
Activități:
Promovarea dialogului, ecologismului, solidarităţii şi a economiei sustenabile în rândul persoanelor tinere prin organizarea de evenimente. (conferinţe, seminarii, tabere de vară, concursuri şi competiţii sportive)
Protecţia mediului înconjurător şi promovarea surselor alternative de energie la nivel local şi regional prin educarea cetăţenilor în domeniul protecţiei mediului înconjurător şi prin realizarea de parteneriate în vederea organizării de acţiuni în domeniul protecţiei mediului.
Băile Tușnad 535100, Romania
A Felcsík kistérség 2000-ben alakult, a Hargita Megyei Tanács, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva és Madéfalva községek önkormányzatai összefogásának eredményeként. A községek szétválása után a kistérségi társulás az újonnan alakult helyi tanácsokkal bővűlt (Csíkszenttamás, Csíkmadaras, Csíkrákos és Csíkcsó). Balánbánya önkormányzata is 2005-től tagja lett a kistérségi társulásnak.
Földrajzilag a kistérség Hargita megye középső részének keleti oldalán helyezkedik el. Északon a megyehatár, keleten a Pogány-havas kistérség, délen a megyeközpont, nyugaton pedig a Havasalja kistérség és a Gyergyói medence határolja.
Vidékfejlesztési elképzelések a Felcsíki kistérségben. A felcsíki térségben a következő stratégiai célokat fogalmazták meg:
- az infrastruktúra fejlesztése( kanalizálás, víz, gáz, utak)
- a turizmus és a turisztikai infrastruktúra fejlesztése
- a környezeti értékek védelme és ésszerű hasznosítása
- a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelése illetve a termékek feldolgozása
- a humán erőforrás fejlesztése
1 esemény
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata 2002 óta működik, mint az intézmény egyik legfontosabb öntevékeny köre.A szervezet 2005-ig főként az egyetemi hallgatók érdekképviseletével, valamint több kisebb-nagyobb rendezvény lebonyolításával foglalkozott. Ekkor alakult meg jogi személye, továbbá 2005-től felerősödött a közösségformáló és közösségi érdekeket képviselő szerepe. Ma már szinte elképzelhetetlen a csíkszeredai kampusz Hallgató Önkormányzat nélkül. A Hallgatói Önkormányzat legfontosabb célja és küldetése a hallgatók érdekeinek érvényesítése és képviselete az egyetem fontosabb döntéshozó testületei előtt, mint például a Helyi Koordinációs Tanács, Kari Tanács, Szenátus. Ez pontosabban azt jelenti, hogy a HÖK részt vesz az egyetem működését szabályozó döntések meghozatalában és ellenezheti őket, amennyiben teljes mértékben nem ért egyet velük.
Egy másik fontos szerepe a HÖK-nek, hogy kapcsolatokat alakít ki és ápolja azokat. Hogy kivel és mivel? Más hallgatói, ifjúsági, civil és felsőoktatásban tevékenykedő szervezetekkel. Ugyanakkor fontos célja kialakítania lényeges kapcsolatokat a helyi és környékbeli sajtóval, mivel ezeken keresztül tudja megfelelően népszerűsíteni tevékenységét és rendezvényeit.
A HÖK-nek továbbá feladata az éves eseménynaptár megszerkesztése, és az abban szereplő tanulmányi, kulturális, sport és szórakoztató jellegű rendezvények megszervezése és színvonalának biztosítása.
A HÖK évente körülbelül 100-110 rendezvényt szervez meg helyszíni, illetve városi szinten. Ezek közül a nevesebb rendezvények a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia), TTK (Tudományos Tanárköri Konferencia), Jégkarnevál, Egyetemi Diáknapok (melynek része a csapatportya, a Haladjunk Együtt és a Sapparádé), gólyatábor, gólyabál, KEK (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, Csíkszered). De helyet kapnak a kisebb rendezvények is, mint a Játék Estek, PC Estek, Karaoke Estek, Fimmaratonok, Tudományos előadások, borkóstolók, a különböző tematikus bulik (Mérnökis Buli, Mikulás Buli, HalloweenParty, PR Party, RetroParty) és bálok (évnyitó bál, farsangi bál, évzáróbál stb.).
A Mária Út – Via Mariæ spirituális turistaút. Olyan zarándokút, mely a közép-európai népek Mária-tiszteletére épít, de egyben összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket, vallásra való tekintet nélkül. Célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turista és zarándok útvonal, illetve ezek hálózata épüljön ki Európa ezen régiójában. A Mária út összeköttetést teremt kelet-nyugat irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak-dél irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest, és Medjugorje között. Az útvonal egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén (Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia), ezáltal kialakítva egy El Caminohoz hasonló, helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal hálózatot.
Ez az út mindenkihez szól, mindenkit meghív. Várja azokat, - nemzetiségtől és felekezettől függetlenül, akik vallási, spirituális, önismereti célból kívánnak zarándokolni és várja azokat is, akik egyelőre turisztikai és sport célból kívánnak az útra lépni. Ez az út híd lesz a nemzetek, a vallások, az emberek között, összeköti a nyugatot és a keletet, így válik egy Közép–kelet–európai Népeket Összekötő Úttá, a „Kiengesztelődés útjává”, mely a jövőben európai kulturális úttá is válhat.
Harghita County, Romania
1 esemény
A Vándormozi több cég és egyesület összefogásával jött létre, melynek célja, hogy olyan településekre is elvigye a mozi élményt, mint közösségi élményt, ahol nem működik mozi.
Nemzetközi filmforgalmazó cégektől kapjuk a jogtiszta, Romániában besorolt filmeket, melyeket a kölönböző régiókban lévő helyi egyesületek bevonásával igyekszünk a legtöbb településre elvinni.
A Vándormozi egyik fő tevékenysége a mozifilmek vetítése, ehhez teljes felszerelések állnak rendelkezésünkre (vásznak, projektorok, hangosítás, és megfelelő logisztikai eszközök).
Kövessék figyelemmel honlapunkat, ahol az aktuális vetítésekről tájékozódhatnak, valamint honlapunkon belül akár online is megvásárolhatják jegyeiket.
Jó szórakozást kívánunk. Ne feledjék, a film érték, a mozi közösségi élmény.
A VÁNDORMOZI csapata
1 esemény
Nyitva
A székelyudvarhelyi Boro-Info Kft. új projektje a BOROINFO SÜTŐAKADÉMIA néven sütő, főző tanfolyamokat szervez amatőr szakácsoknak, háziasszonyoknak, sütést-főzést kedvelő gourmand-oknak és gyerekeknek 8 éves kortól.
Strada Cădișeni/Kadicsfalvi 33, Odorheiu Secuiesc/Székelyudvarhely 535600, Romania
6 eseményt
Borszék, a Görgényi, Beszterce, Kelemen havasok erdős hegyeivel övezett széles völgyben fekszik, 850-930 m tengerszint között. Megközelíthető a DN 15 –ös úton Maroshévíz felől, út ami összeköti Erdélyt –Moldvával. Legközelebbi vonatállomás Maroshévíz, 27 km. Közeli repülőterek: Marosvásárhely 141 km, Kolozsvár 191 km, Bacău 190 km, Iași 200 km.
A mikroklima, az ózonnal dús friss levegő, a csodálatos növény- és állatvilágának köszönhetően Románia egyik legkeresettebb turista úti célja. A legtöbb turistát ásványvizeink, a Fontana gyógyfürdő, az ivókúra, a sípálya, a nyári bobpálya és a környék lenyűgöző szépsége vonzanak vidékünkre.
Ferenc József császár nevezte a borszéki borvizet az Ásványvizek királynőjének. A település fejlődése és az ásványvizek nagybani értékesítése két osztrák állampolgár, Günther és Zimmethausen nevéhez fűződik, akik 18o6-ban bérbe vették ezt területet. Akkor kezdték palackozni saját gyártású üvegbe az ásványvizet, bemutatni a különböző nemzetközi vásárokon, ahonnan oklevéllel, éremmel, diplomával tértek haza. Ezek egyéb korabeli dokumentumokkal együtt megtekinthetőek a Borvízmúzeumban.
Borszék 535300, Románia