Rózsaszínház: A három kecskegida és a farkas című bábelőadás
Hargitai Megyenapok
|
Színház
Házigazda:
Iacobeni (comuna Plăieșii de Jos), Casă de Cultură
Szervező:
Dátum és óra:
Leírás
Rózsaszínház: A három kecskegida és a farkas című bábelőadás
2024. május 14., kedd, 10 óra
Kászonjakabfalva, Kultúrház
Dramaturg, rendező, báb- és díszlettervező: Majoros Erika
Előadják: Majoros Erika, Majoros Ádám
A XX. Hargitai Megyenapok alatt a Rózsaszínház bemutatja A három kecskegida és a farkas című bábelőadást.
A klasszikus történetet kesztyűsbábok elevenítik meg, hagyományos paravánszínpadon, verses betétekkel, vidám dalok kíséretében. A kesztyűs bábjáték, 35 – 40 perc, a 3+ korosztálynak ajánlott.
Az előadást követően a közönség soraiból érdeklődő gyerekek betekinthetnek a kulisszák mögé, rácsodálkozhatnak a forgószínpadra, felpróbálhatják a bábokat.
Majoros Erika a színház minden formájának szenvedélyes rajongója és művelője. Középiskolás éveiben a Brassai Magyar Adás „A hét verse” című műsorának társszerkesztője és előadója. A Budapest Bábszínház bábszínészképző stúdiójában tanulta 3 évig a bábszínészetet, Kolozsváron 4 évig a színművészeti egyetemen a színművészetet valamint Hollandiában 2 évig a nemzetközi mesterképzésen a látványtervezést.
Majoros Ádám a hang és technika iránti elkötelezettségét a budapesti Tilos rádiónál alapozta meg, dolgozott Angliában és Hollandiában, értékes tapasztalatokat nyert a színpad-installálás és a korszerű színpadtechnika világában.
Szervezők: Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, Kászon Község, Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Gimnázium
A HMKK által szervezett kulturális eseményeken személyes adatokat rögzítünk és őrzünk meg hang-, kép- és videófelvétel formájában.
A HMKK által szervezett kulturális eseményeken személyes adatokat rögzítünk és őrzünk meg hang-, kép- és videófelvétel formájában.
Hasonló események
19 máj.
Pest Vármegyei Értéktár vándorkiállítása
Hargitai Megyenapok
|
Kiállítás
Kezdődik 11:30
|
Strada Avram Iancu, Toplița 535700, Romania
19 máj.
Glory Dicsőítő zenekar koncertje
Koncert
|
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 19:00
|
Bulevardul Frăției 6, Gheorgheni 535500, Romania
28 máj.
Klamm háborúja
Színház
Kezdődik 19:00
|
Piața Libertății 18, Miercurea Ciuc 530104, Románia