Püsök Botond Csaba: Angéla

Püsök Botond Csaba: Angéla

Hargitai Megyenapok

Házigazda:

https://www.facebook.com/kkozpont/

Dátum és óra:

Leírás

Az Angéla című film rendezője, Püsök Botond-Csaba arra törekedett, hogy egy fiatal roma nő életébe nyújtson betekintést a nézőknek. A film célja bemutatni egy olyan roma személyt, aki tanult, vagyis legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezik, de valamilyen sorsforduló következtében abba kellett hagynia tanulmányait. Terepkutatások révén sikerült is megtalálni ezt a személyt Angéla személyében. 
Magyar film román nyelvű felirattal.
Online: Facebook

Püsök Botond 1986-ban született Csíkszeredában. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Fotóművészet, filmművészet, média szakán diplomázott 2008-ban a Veled című rövidfilmmel. Az egyetemi képzést követően egy saját filmprodukciós vállalkozást indított kolozsvári székhellyel SpotFilm néven. Kisfilmjeit és dokumentumfilmjeit hazai és nemzetközi filmfesztiválokon vetítették. 2016-ban elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat az Astra Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, valamint a DocuArt fesztiválon is az Angéla című filmjéért. 2018-ban a Nyugalom van című rövidfilmjét Cambridge-ben, a Watersprite Nemzetközi Filmfesztiválon tüntették ki a legjobb dokumentumfilmnek járó díjjal. Munkája mellett jelenleg tanulmányait fejezte be a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mesterszakán.

Hasonló események

9 máj.
Întâlnire (expoziție de desen)
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 18:00  |  Spațiul expozițional de la parterul Consiliului Județean Harghita, Miercurea Ciuc
19 ápr.
Arkase sajt workshop a Gasztroakadémián
Gasztronómia
Kezdődik 18:00  |  Strada Târgului 12, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
20 ápr.
GFR 2024 - Ride for "PROSPERITAS VITAE"
2024 – Az adrenalin éve
Kezdődik 09:00  |  Piața Libertății, Miercurea Ciuc, Romania
20 ápr.
Segítség, vendégek! – workshop Orbán Ferenccel a Gasztroakadémián
Gasztronómia
Kezdődik 09:00  |  Strada Târgului 12, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
Láss több eseményt