A SZENT ANNA-TÓ LEGENDÁJA

A SZENT ANNA-TÓ LEGENDÁJA

Hargitai Megyenapok

Házigazda:

Balás Gábor Művelődési Ház Gyergyóremete

Dátum és óra:

Leírás

A SZENT ANNA-TÓ LEGENDÁJA
játék hang- és fényhullámokon, élő koncertes árnyjáték Álombeli Szent Anna zarándok által üzen: kápolnát kell építeni. Hogy miért pontosan arra a helyre, erről szól a legenda, a jó és a rossz harca. A fényé és a sötété. A világosságé és az árnyéké. A mennyei tájban az ördögi lét, ördögi terveket sző. A két várúr teljesíti a sötét oldal akaratát. Egymást anyagi javakkal túllicitálva, irigykedve , népet sanyargatva élik látszólag fényűző, de lélekben sivár életüket. Hogy pótolja a hiányt, a szerencsejáték kérészéletű örömét hajszolja egyikük. A másik testvér pedig, pokoli ötletét megvalósítja, szüzeket áldoz fel a telhetetlenség oltárán. Köztük Annát is, a legszebbet, ám Anna átkát meghallgatja az ég, a víz romba dönti a gonosz várúr hatalmát. A vár helyett tó keletkezik, melyben a hattyúvá vált lányok úszkálnak. De a várúr nem adja magát könnyen, a hattyúknak addig kell harcolniuk vele, míg a víz el nem nyeli teljesen. Anna kápolnát épít a tó mellett, hogy a fény mindig éjen. Olyan kápolnát, amelynek mindig állnia kell. Ahányszor romba dől, annyiszor üzen egy-egy kiválasztott zarándoktól, hogy fel kell építeni.

Az előadás a XVII. Hargitai Megyenapok programsorozat része. A szervezők fenntartják a programváltozás jogát! A járványhelyzet alakulása befolyásolhatja a program lefolyását. Az eseményen a járványügyi szabályok betartására kérjük a résztvevőket.

Szervezők:
Hargita Megye Tanácsa
Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ
Gyergyóremete Önkormányzata