Helyek
A Caprioara Panzió Maroshévíz Szászrégen felőli bejáratánál fekszik, a főút mellett, a Maros jobb partján, a Băşu csúcs sziklái alatt, a természet közepén. A szálláshely modern, jól felszerelt szobáiban 24 ágy található.
A vendégház nagy parkolóval, horgásztóval rendelkezik, A 300 fős étteremben különféle rendezvényeket és ünnepi vacsorákat szervezhetnek.
A város és környéke számtalan lehetőséget kínál a kikapcsolódásra vagy szórakozásra, mint például: hegyi séták, síelés, horgászat, stb.
Szolgáltatások: kert, parkoló, grill, rendezvények, 24 órás recepció, központi fűtés, étterem, kemping, bár. Szobák: telefon, kábel TV, fürdőszoba, terasz.
Stejarului 74, Toplița 535700, Romania
Panziónk a Görgényi-havasok szívében, Gyergyócsomafalva község központjától 9 kilométerre található. Közvetlenül a fenyőerdő alatt, főúttól távol, kispatakok mellett kínálunk szálláshelyet.
Panziónk feltöltődésre, kikapcsolódásra, pihenésre jelent ideális helyet, hiszen távol esik a településtől, az erdő alján található, fenyőfák és patakok közvetlen szomszédságában. A villamos energiát is a naptól kapjuk, annak segítségével állítjuk elő.
Szálláshelyünket olyan családok, baráti társaságok, munkaközösségek részére ajánljuk, akik a szabadság ideje alatt keveset szeretnének autózni, és változatos, érdekes, minden korosztályt lekötő programokat szeretnének. A létesítmény területén van uszoda, a medencében kedvére úszkálhat az év bármely napján, hiszen fűtött, folyamatosan tisztított, így kellemes kikapcsolódást jelent azok számára, akik szeretik a vizet.
Halastavat is működtetünk, ennek köszönhetően, akik szeretnek csendben, elmélázva horgászni, élhetnek a lehetőséggel, kifoghatják azt a halat, amit aztán akár saját maguk el is készíthetnek.
Tizennégy minden kényelemmel felszerelt szobával várjuk vendégeinket, ezek mindegyike kétágyas, saját fürdőszobával, kábeltelevízióval és Internet-lehetőséggel rendelkezik.
Panziónk is számos programot, kikapcsolódási lehetőséget kínál, de aki a pihenés mellett adrenalinturbózásra, kalandra, izgalomra, sportolásra vágyik, mindezt megtalálja a szálláshely tízkilométeres körzetében.
Meglátogathatók a közelben lévő esztenák, ahol bemutatják, hogyan készül a tehén-, juhsajt, túró, orda, és akár a kaszás túrós-, ordáspuliszkát is megkóstolhatják, miközben megismerkedhetnek a pásztorok életével. Csodálatos erdei gyalogtúrákra is indulhatnak, szedhetnek gombát, gyűjthetnek erdei gyümölcsöt.
Turisztikai látványosságok Gyergyócsomafalván: római katolikus plébánia (építve 1878-ban), Kossuth Lajos szobor (a marosvásárhelyi, 1921-ben tönkretett, Köllő Miklós által készített eredeti szobor pontos másolata), Borsos Miklós Emlékház (felavatva 2002-ben), székely házak és kapuk (Gyergyócsomafalvára jellemző formák és motívumok), Délhegy-tető (1659 m), a Nagy-Somlyó-patak völgye és Várköve.
Reméljük, Önt is hamarosan a vendégeink között üdvözölhetjük!
Ciumani 537050, Romania
Panziónk Csíkszereda régi központjában helyezkedik el, 10 percre az állomástól, 20 perc sétára a híres Mikó Vártól, és csupán 10 perc autós útra van a Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostortól ami különös értékkel bír közösségünk számára.
Panziónk szeretettel várja vendégeit egy kellemes vakációra, hogyha éppen egy üzleti úton van vagy hogyha pár napra el szeretne látogatni városunkba. A személyzet segítőkész és barátságos, mindig készen arra, hogy információt nyújtson a vendégeknek.
Strada Marton Aron 34, Csikszereda, Romania, 540130
Hargitafürdőn, a sípályától 200, a mofettától 450, a korcsolya pályától 100 méternyire, a fő út mentén helyezkedik el a Deer House panzió.
Négy kényelmes, francia ágyas, külön fürdőszobás, szoba áll a vendégek rendelkezésére a második emeleten. 2 tetőtéri ablakos és 2 erkélyes. A szobák pótágyazhatók, max. 13 fő részére.
Az épület földszintjén vegyes üzlet és nyári terasszal ellátott kávézó müködik. Az épület első emeletén pedig 3 csillagos étterem, 38 fő részére.
Az épületnek udvara nincsen, csak parkoló a ház körül.
Amit kínálunk még:
• hagyományos medveles,
• terepjárós túrák,
• motoros hószán bérlés,
• síbérlés, szállítás ratrackal( Climber taxi).
Strada Harghita Băi 47a, Miercurea Ciuc 530002, Romania
Szállás:
A Deság Resort 10 házzal, 3 külön bejáratú szobával áll a vendégek rendelkezésére. A tágas fa szerkezetű házakban, fürdőszobás két hálószoba, pótágyazható nappali várja a vendégeket. A házak nagy része kandallóval és jól felszerelt konyhával (főzőlap, hűtőszekrény, mikróhullámsütő, stb) rendelkezik. A házak és a szobák további kényelmét kábeltévé és ingyenes WiFi internet biztosítja.
A 28 szobában 86 vendéget (24 pótágy) tudunk elszállásolni.
Ellátás:
Vendégeink igényei szerint félpanziós vagy teljes ellátást kínálunk, svédasztalos reggelivel az 50 személyes éttermünkben. Gasztronómiai jellegzetességünk a hagyományápolás. A felszolgált ételféleségek között található grillezett pisztráng, tejfölös töltöttkáposzta, bográcsgulyás, pityókás házikenyér valamint a híres kürtőskalács.
A kerti grillezéshez biztosított egy kemencével ellátott Nagy-Küküllő folyóparti filagória. Az esték kellemes eltöltéséhez kiváló lehetőség a tábortűz melletti kerti-party, de kérésre akár cigány-zenekaros, néptáncestét is szervezünk.
Rendezvényterem:
Rendezvénytermünk ideális konferenciák, csapatépítő játékok, különböző rendezvények, ünnepségek lebonyolítására. Befogadóképessége 80-100 fő. Igény szerint biztosítjuk a hangosítási berendezést, kivetítőt valamint vászont. Továbbá tökéletes házigazdája gyermekek számára szervezett tematikus tanfolyamoknak és csapatépítő programoknak is.
Sport és szabadidő:
Vendégeinknek széleskörű aktív kikapcsolódási lehetőséget kínálunk a következő szolgáltatásainkkal:
• Mobil medence, sósdézsa, szauna, napozótér
• Hegyikajak/Rafting – Az 1 vagy 2 személyes kajakok, biztosítjuk a teljes ruházatot, neoprém ruha, csizma, sisak, mentőmellény
• Kivilágított műfüves futball- és teniszpálya – A csapatépítések kiváló helyszíne
• Kerékpárkölcsönzés – 20 db. bicikli áll az igénylők rendelkezésére
• Zetekart
• Fitness terem – Futópad, spinning bicikli, fekvenyomó, 1-10 kg súlyok, ping-pong asztal
• Gyermekek számára – Trambulin, játszótér és gyerekszoba
• Az erdélyi székely hagyományokat felelevenítve szervezünk élőzenés székely táncházat, pityókás házikenyér és kürtőskalács sütést, vagy akár hagyományos disznóvágást is.
• Az extrém sportok kedvelőinek terepmotoros (Enduro) illetve Off-Road túrákat szervezünk a közeli látványosságok kalandos megközelítésével és szabadtéri falatozással egybekötve.
Partnereink szolgáltatásai révén további lehetőségek: terepsegway, mountaincart, bugi, ATV, hószánozás, lovasoktatás vagy lovastúra és természetesen medveles a közeli hegyekben.
Subcetate, Romania
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni.
Lovastúrák Erdélyben, Székelyföldön a Hagymás - hegységben és a Csiki havasokban.
Lovas-szekeres túrák családoknak a Csíki Havasokban: min 3, max. 15 fő.
Lovastúra:
•Lovastúra típusa: csillagtúra, körtúra
•Nehézségi fok: haladó
•Szállás: panzió, sátor
•Lovak típusa: melegvérű
•Felszerelés: angol
•Időtartam: pár órás–5 napos, vendégek igényei szerint
•Lovasok száma: 1-4
793, Csikszentdomokos, Romania, 537275
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni.
Nevem Koczka Béla, több mint 12 éve szervezek erdélyi lovastúrákat, több mint tízezer km-t tettem
meg ezalatt, Erdély hegyei között, lóháton. Ezen évek alatt számos, kedves lovas emberrel túráztam,
akik közül a legidősebb több mint 70 éves volt, a legfiatalabb alig volt 3 éves. Az üzenet, amit évek
óta átadni szeretnék az, hogy a lovastúrázás nem kíván különösebb képességeket, szinte mindenki
képes rá. Eddig mindenféle tudásszinthez és igényhez megtaláltuk a megfelelő módszert,
felszerelést és lovat.
Lovastúra:
• Lovastúra típusa: csillagtúra, körtúra
• Nehézségi fok: kezdő, haladó
• Szállás: faházikó
• Lovak típusa: melegvérű
• Felszerelés: magyar hagyományos
• Időtartam: 1 hetes, vedégek igényei szerint
• Lovasok száma: 1-5
Szekerezés: akár a lovastúrára is lehetőség van szekérrel menni.
Csinód, Ghiurche, Romania
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni.
A Sopárkút Panziót egy gyönyörű erdei tisztáson, Székelyudvarhelytől 14 km-re és Csíkszeredától 31 km-re, a Homoródfürdő szomszédságában fekvő Cekend tetőn találjuk. A panzió két hektáros területe a Hargita fennsík tágas legelőit tárja elénk, a híres Cekend tetőt, ahol tavasszal szinte kaszálni lehet a fehér csillagos nárciszt. A fennsíkon áthaladó műútról mindig megcsodálhatjuk a kiterjedt legelőkön békésen legelésző lócsordát.
Ebben az ember és ló számára is igen idilli környezetben fogad bennünket huszáros fegyelemmel a panzió házigazdája, Szőcs Elek. A csíki huszárezred alapítója 10 évvel ezelőtt esett végleg ennek a tájnak rabjául, azóta működteti családias panzióját és kis erdei lovardáját.
Lovastúra:
• Lovastúra típusa: csillagtúra, vándortúra
• Nehézségi fok: kezdők-csillagtúra, haladók-vándortúta, csillagtúra
• Szállás: panzió, csűr
• Lovak típusa: melegvérű
• Felszerelés: Bock nyereg
• Időtartam: 1 napos- több napos, vendégek igényei szerint
• Lovasok száma: 2 (csillagtúra), 4 (vándortúra)- 7
DJ131A, Băile Homorod 535801, Romania
A Hargita megyei Ivómezején található Elixir Kulcsosház kültéri pihenősarokkal és hegyekre néző kilátással várja a vendégeket. A szálláshely díjmentes magánparkolót, közös konyhát és ingyenes wifit kínál.
Az 5 hálószobás nyaralóban műholdas TV, étkezősarok, valamint mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel felszerelt konyha található.
Terasz is rendelkezésre áll. A túrázással vagy kerékpározással töltött nap végén a vendégek a kertben vagy a közös társalgóban pihenhetnek.
Principala 135A, Izvoare 537362, Romania
Az Erdély Kincse agróturisztikai panzió Székelyudvarhelytől 25 km-re, a zetelaki víztározó szomszédságában, kis patak menti telken, fenyvesekkel körülvett festői tájban található.
Felszereltség:
• 7 saját fürdőszobás szoba, 14 férőhely
• ingyenes wifi
• udvar
• grillsütő
• bogrács
• szauna
• bicikli kölcsönzési lehetőség
100, 537366 Șicasău, Romania
Az Eskaperdo Resort körülbelül 30 km-re található Székelyudvarhelytől, illetve 70 km-re Csíkszeredától, mindössze néhány kilométerre a festői szépségű Vársonktól (Hargita megye). A komplexumot a Gutin-hegység erdői övezik, 650 méteres tengerszint feletti magasságban, a Nagysomlyó hegy lábánál.
Az Eskaperdo Komplexum egy új építésű, 20 skandináv stílusú villából álló épületegyüttes, modern és letisztult designnal. Minden villa egy nappaliból saját konyhával, két hálószobából (franciaággyal és külön ágyakkal), valamint két zuhanyzós fürdőszobából áll. Az egyes villák maximális kapacitása 4 fő, a nappaliban található kanapé pedig kihúzható. Minden villa teljesen felszerelt konyhával rendelkezik, így a vendégek maguk készíthetik el a reggelit, az ebédet vagy a vacsorát.
Az erdő ölelésében, a Nagy-Küküllő közelségében az Eskaperdo ideális lehetőséget kínál a természethez való kapcsolódásra és a feltöltődésre.
A komplexum minden villája passzívház-elv szerint épült, napelemekkel, hőszivattyúval, saját ivóvízrendszerrel felszerelve, ami lehetővé teszi számunkra, hogy fenntarthatóan és környezettudatosan működjünk. Mivel támogatjuk a „zöld” életmódot, célunk, hogy feltöltsük vendégeink energiáit — szó szerint és átvitt értelemben is. Ezért szállóvendégeink számára ingyenesen biztosítunk töltőállomást elektromos autókhoz.
Ez a „zöld” szemlélet tükrözi elköteleződésünket a fenntartható turizmus iránt, miközben magas szintű kényelmet és energiafüggetlenséget kínálunk.
A modern komfortot a hegyvidéki táj természetes szépségével ötvözve komplexumunk felejthetetlen élményt nyújt minden vendégünk számára.
F9QW+W6 Poiana Târnavei, Sub Cetate 537350, Romania
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni.
• Lovastúra típusa: körtúra
• Nehézségi fok: kezdő, haladó
• Szállás: panzió, sátor
• Lovak típusa: melegvérű
• Felszerelés: angol, western
• Időtartam: 1-2 napos, vendégek igényei szerint
• Lovasok száma: 1-4
Ciumani, Romania
A Borszéken található Floare de Colț (Havasigyopár) panzió terasszal és közös társalgóval várja vendégeit. A szobák konyhával, síkképernyős kábel-TV-vel és saját fürdőszobával rendelkeznek. A vendégek a közös konyhában készíthetik el ételeiket. Igény esetén kirándulásokat is szerveznek.
Minden szobában ruhásszekrény szolgálja a vendégek kényelmét. Néhány szoba a városra nyújt kilátást. Kávéfőző és sütő szintén biztosított.
A szálláshelyen dartsozni is lehet.
A Remény sípálya 1,6 km-re helyezkedik el a Floare de Colt panzió épületétől.
Strada Izvorului, Borsec 535300, Romania
A Flow House ideális választás azok számára, akik természetközeli élményre vágynak, szeretik a természet hangját és nem félnek a csendtől.
Tágas udvar, külön parkoló a gépkocsik számára, kényelmes és csendes szobák állnak rendelkezésre, amelyből a vendșg választhat. Nem utolsósorban különféle típusú matracok közül lehet választani: a legkeményebbektől a memóriahabos matracokig, rugós vagy egyszerű matracokig, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.
A villa ideális 8 felnőtt számára, szükség esetén matracok vagy kiságyak is elhelyezhetők a szobákban. A villában nincs állandó személyzet, így sem a házigazda, sem más turistacsoportok nem zavarják meg a nyugalmát, és közvetlen szomszédok sincsenek, biztosítva ezzel a maximális intimitást. Ennek ellenére ne féljen attól, hogy teljesen elzártan érezheti magát, mivel öt perc autóútra van a civilizációtól.
Az alsó szinten egy tágas előszoba található nagy szekrényekkel, egy WC, egy tágas nappali házimozi rendszerrel, hangulatos kandallóval, egy 12 fő részére készült étkezőasztallal és székekkel, valamint ugyanennyi személy számára megfelelő eszközökkel, amely ideális családi események ünneplésére. A konyha teljesen felszerelt, és a fedett terasz is rendelkezik egy 12 fő számára készült asztallal.
Szolgáltatások és felszereltség:
• Modern konyha, tágas étkező
• Panorámás terasz
• Gyerekjátszótér
• Dézsa
patak, Satu Mare 537026, Romania
Csíksomlyón, a Kegytemplom közvetlen közelében található a Fodor ház, a Fodor család ősi kúriája, amely jelenleg a Csibész Ifjúsági Egyesület központjaként és ifjúsági szállóként is működik. Szállást tudunk biztosítani 22 személy részére 2, 3, 4 illetve 6 ágyas szobákban.Igény szerint nagyobb csoportoknak pótágyat, matracot is tudunk biztosítani. Közösségi termeinket is szívesen rendelkezésre bocsájtjuk keresztelések, elsőáldozások, bérmálások, konfirmálások, kicsengetések, esküvők, házassági évfordulók, torok megszervezése céljából. Udvarbérlésre is van lehetőség családi ünnepségek, születésnapok, iskolai kirándulások és ünnepek megszervezésére. Várjuk szeretettel vendégeinket.
Kájoni János utca,1 szám,, Csikszereda, Romania, 530204
A Fortuna Eco Boutique Hotel rusztikus belsővel, egészségcentrikus felszereltséggel, ínycsiklandó bioétel-különlegeségekkel 10 darab franciágyas,vagy kétágyas szobával, Junior Suite lakosztállyal valamint családi lakosztállyal várja Kedves Vendégeit Tusnádfürdőn, csendes helyen, a hegyek között.
Mitől Öko a szállodánk?
Elsőrendű a természetesség. A szállodába épített természetés építőanyagok, a rusztikus stílusban kialakított szobák barátságos, családias hangulatot varázsolnak a Vendégei számára. Az épületbe belépve a vendégek a természetben érezhetik magukat, ahol csak természetes anyagokat látnak maguk körül. Ugyanakkor környezettudatosak vagyunk, így hasonlóan figyelünk az energiatakarékos megoldásokra, a környezet védelmére.
Egészséges bioételeket és italokat fogyaszthatnak egyedülálló választékból.
Mitől Boutique a szállodánk?
Minden szoba különbözik a többitől, minden szoba egyedi tervezésű. Méreteinkben elég kicsik vagyunk ahhoz, hogy minden kedves vendégünk számára meghitt és intim hangulatot teremtsünk, figyelmet szenteljünk.
Ehhez társul a háromcsillagos szolgáltatások sora, amelyek mind vendégek kényelmét szolgálják.
Strada Kovács Miklós 68, Băile Tușnad 535100, Romania
A 2007-ben felújított épületegységünk tulajdonképpen két nagy részből áll: az emeleten vannak a szállóhelyek, a földszinten a több helyiségből álló vendéglő, bár, konyha, toilettek, tulajdonos iroda, raktárok, öltöző.
A vendéglő 140 férőhelyes, ez két különböző teremben oszlik el:
- nagyterem: 125 férőhely
- protokoll-terem: 15 férőhely
A vendéglőhöz egy bárpult is tartozik, ülőhelyek nélkül. Ennek falát a Gizi csárdában és fogadóban megfordult ismert közéleti személyiségek fényképei, valamint a vendéglő által hazai és nemzetközi versenyeken elnyert oklevelek, érmék és kupák díszítik.!!!!!!!
Szezonálisan, a nyári időszakban lehetőség nyílik még újabb 20 férőhely biztosítására a nyárikertben, ahol egy kemence is található. Itt készül a házi kenyér, amelyet az ételek mellé szolgálunk fel.
A nagyterem mivel sok férőhellyel rendelkezik kitűnő helyiségnek bizonyul nagyobb rendezvények – esküvő, keresztelő, kisebb konferencia, bemutató, osztálytalálkozó, ballagási ünnepség, konfirmálás, bérmálás, első áldozás, tor, farsangi- és szüreti bál, magányosos találkozója stb. – vendéglői részének lebonyolítására.
Rendelj a Hamm alkalmazásból
Nyírő József utca 3. szám, Székelyudvarhely, Romania, 535600
A Hajnalcsillag panzió Székelyudvarhelytől 3 km -re , Tibódon található. Ez a természetbe belesimuló kis székely település 200 fős lakossággal rendelkezik, jó hangulatot árasztó erdős dombvidék (Tündérország ) kellős közepén terül el .
Az építkezés kezdetén egy fő cél vezérelt , hogy minél több olyan helyi sajátosságot belevinni , amelyek vagy eltűnőben vannak vagy már el is tűntek . Használni a követ , a fát , a Fényt,...
18 szobával rendelkezünk amelyek 2-3-4 ágyasak , igénynek megfelelően , 50 férőhelyes ebédlő áll a vendégek rendelkezésére, jellegzetes székely ételek kerülnek felszolgálásra .
A kedves vendégnek kellemesen aktív pihenést kínálunk , pihenve , akaratlanul belepillantást nyer a falu mindennapi életébe , örömeibe , bánatába.
Visit Harghita, Romania
A Kassay Fogadó kétségkívül a minőségi üdülés otthona.
Megtalál minket a Csíkszeredától néhány kilométerre fekvő Csíkszépvíz központjában, a páratlan Pogányhavas lábánál, a szépvízi tó, az erdei patakok és borvízforrások szomszédságában. Rusztikus környezetben, kényelmes szobáinkkal, minőségi konyhánkkal várjuk vendégeinket az év mind a négy évszakában. Fogadónk fekvését tekintve kiváló adottságokkal rendelkezik: a kellemes környezet, a friss hegyi levegő túrázásra, kirándulásra csábítja látogatóinkat.
Fogadónk tökéletes kiindulópont a székelyföldi látványosságok bejárásához. A helyi táj szépségeinek felfedezése után következhet a Gyilkos-tó, Békás-szoros, Csíksomlyó, Hargitafürdő, Szent Anna-tó. A kirándulások után ínycsiklandó vacsorával, gyógyhatású sóházunkkal, test- és lélekfrissítő szaunával, masszázzsal gondoskodunk elfáradt vendégeinkről.
Frumoasa 537115, Romania
A Székely fogadó Tusnádfürdő központjától 500 m –re, fenyőerdők szomszédságában, csendes, nyugodt környezetben található.
Fogadónk székely típusú tornácos ház, székelykapuval és festett, népies bútorokkal.
Az év minden napján szeretettel várja az átutazókat és a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.
Strada Oltului 57, Baile Tusnad, Romania, 535100
A Zsigmond Malom Fogadó, a Hargita hegység lábánál elterülő Csíkmadaras falu határában helyezkedik el, egy csendes kis Szigeten, melyet az Olt és a Madicsa patakok határolnak. A háromhektáros telek ideális körülményeket biztosít az év minden napján a vidék szépségeit megismerni akaró vagy csak pihenni vágyó vendégeknek, erre látogató turistáknak.
A száz évesnél öregebb tanyán, egy műemlék vízimalom társaságában kialakított rusztikus hangulatot idéző fogadóban 35-45 fős csoportok, baráti társaságok számára nyújtunk lehetőséget különböző, egy-két napos összejövetelek lebonyolítására. Csoportoknak, előzetes egyeztetés esetén, akár több napos, színes programmal teli rendezvények, táborok, vakációk megszervezését is vállaljuk.
Szekeres és lovasszán túrákra is lehetőség van.
Mădăraș 629, 537071, Romania
A Hargita-hegység lábánál fekvő Ivó (Izvoare) községben található Honor Villa étterme őzet és más vadkülönlegességeket kínál, amelyek a helyszíni üzletben meg is vásárolhatóak. A Zetelaki-tó és a Madarasi sípálya autóval 10-15 perc alatt elérhető.
A Villa minden szobája és apartmanja síkképernyős TV-vel és DVD-lejátszóval rendelkezik. Néhány szobához saját fürdőszoba, másokhoz közös fürdőszoba tartozik. Többségük erkéllyel is rendelkezik.
Masszázsok felár ellenében, legalább 2 fő jelentkezése esetén állnak rendelkezésre. A helyszíni privát parkolási lehetőség ingyenes.
A helyi buszmegálló és a vadállat park gyalogosan 10 perc alatt elérhető, 1,5 km-re pedig lovaglási lehetőség várja a vendégeket.
A reptéri transzfer kérésre a régió minden nagyobb repülőteréről megoldható.
Izvoare, Romania, 537362
Tolerancia Hostel Székelykeresztúron egy csendes, magával ragadó környezetben talaláható, 1 km-re a városközponttól. Hostelünktől a város legtöbb látványossága 15 perc alatt gyalogosan elérhető. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően számos olyan településhez és városhoz van közel, mely jelentős turisztikai központnak számít. Ezek, mint Segesvár, Berethalom, Székelyudvarhely, Székelyderzs, Szováta, Gyilkos-tó, stb. , biztosítva az év minden szakában kikapcsolódási lehetőséget az oda látogatóknak.
Hostelünknek két épülete van:Barátság Ház és Hűség Ház.A Barátság Házban 7 szoba, a Hűség Házban 6 szoba van berendezve a vendégeink számára. Szobáink 3, 4 illetve 5 ágyas beosztásban vannak berendezve. Minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Mindkét épületben megtalalható egy-egy jól felszerelt konyha hozzá tartozó ebédlővel. Hostelünk nem vállalja vendégei házi kedvenceinek elszállásolását.
Vendégeink ittlétét tágas udvar, filagória, grillezési lehetőség, borozó valamint játszótér teszi teljessé. Hoszelünk ingyenes Wifi használatot biztosít a szobákban és a társas területeken, valamint zárt ingyenes parkolót. A hostel szomszédságában egy pékség található és egy vegyes bolt 10 m-es távolságra.
Strada Orbán Balázs 16, Cristuru Secuiesc 535400, Romania
A Hotel Fenyő**** Csíkszeredának, Hargita megyeszékhelyének a szívében, a központi park és a műjégpálya közvetlen szomszédságában helyezkedik el. 5-10 perces sétatávolságra található a Csíki Székely Múzeumnak otthont adó Mikó-vártól, a korabeli hangulatot idéző sétálóutcától, a színháztól és a Milleniumi-templomtól. Ideális kiindulópont a Székelyföldet felfedezni vágyó turistáknak.
Kényelem, kellemes időtöltés, barátságos légkör üzleti úton lévő és pihenésre vágyó vendégek számára egyaránt, a város szívében!
A 8 emeletes szálloda 101 ízléses eleganciával kialakított szobája megfelelő választás a kikapcsolódást kereső vendégeknek. Szobáink mindegyike barátságos hangulatban kínál pihenést és kényelmet, csodálatos kilátással a Hargita-hegységre vagy a központi park üdítő, zöld lombjaira. Vendégeink igényeihez igazodva hét szobatípus áll rendelkezésre (standard egyágyas illetve kétágyas szoba, superior szoba, Apartman, családi apartman, luxus apartman, egybenyíló standard szoba). Családok részére ideális választás az egybenyíló szoba vagy a családi apartman nyújtotta kényelem és közelség.
Hangulatos éttermünkben csendes és egyben látványos környezetben a székely és nemzetközi konyha legínycsiklandóbb fogásait, ételkülönlegességeit kínáljuk vendégeinknek. A kiemelt igények kielégítését szezonális és reform-ételekkel, kímélő fogásokkal biztosítjuk.
A Fenyő Bisztróban válogatott italokkal , süteményekkel, koktélokkal, kávékülönlegességekkel várjuk kedves vendégeinket.
Szállodánk a hegyvidéki gyógyító forrásokkal megáldott város szívében számos wellness-szolgáltatást nyújt, amelyek mind az Ön kikapcsolódását és kellemes ellazulását hivatottak szolgálni. 850 m² - en elterülő spa részlegünk élménymedencével, jakuzzival, borvizes dézsával, sós vizes dézsával, szauna-szigettel (kinti rönk szauna, finn szauna, infra szauna, gőzkabin), só szobával, szépség-szigettel (fodrászat, kozmetika, manikűr), valamint különböző masszázsokkal és testpakolásokkal várja, hogy zavartalan kikapcsolódásban és kényeztetésben legyen része.
Rendelj a Hamm alkalmazásból
Nicolae Bălcescu, 11, Csikszereda, Romania, 530132
2 eseményt
A Gyilkostó szálloda festői tájjal körülvett szálláshelye a Gyilkos-tótól (Lacul Roșu) 200 méterre helyezkedik el. Vendégeit étteremmel, ingyenes, privát parkolási lehetőséggel, valamint a közös helyiségekben ingyenes Wi-Fi-vel várja.
Az erkélyes szobákban műholdas TV-k, hűtőszekrény, valamint zuhanyzóval és ingyenes piperecikkekkel ellátott, saját fürdőszoba áll rendelkezésre.
A vendégek hagyományos román és magyar specialitások, valamint nemzetközi ételek közül választhatnak, melyeket az étteremben vagy a teraszon fogyaszthatnak el.
A legközelebbi buszmegálló 200 méterre, a hegymászásra és túrázásra is alkalmas szurdok, a Békás-szoros (Cheile Bicazului) pedig 5 km-re található. Kérésre és felár ellenében mosodai és transzferszolgáltatás is rendelkezésre áll.
Az étteremben egyidejűleg 200–250 személy kényelmes kiszolgálására van lehetőség, így tökéletes helyszínt biztosít bármilyen típusú rendezvényhez. A többéves tapasztalattal és a kulináris művészet iránti elhivatottsággal rendelkező mesterséfek bőséges és változatos menüt kínálnak, kizárólag természetes és egészséges alapanyagokból elkészítve.
Legyen szó a hagyományos román és magyar konyha remekeiről vagy kifinomult nemzetközi különlegességekről, minden étel a részletekre való aprólékos odafigyeléssel készül. Az elegáns előételektől, üdvözlőfalatoktól és prémium sajtbároktól kezdve az ízletes mini-szendvicseken, hús- és halkülönlegességeken át a látványos egzotikus gyümölcstálakig – minden fogás valódi kulináris élményt nyújt.
A Hotel & Restaurant Lacu Roșuban minden alkalom felejthetetlen kulináris utazássá válik, ahol a tökéletes ízek a magas szintű vendéglátással találkoznak.
DN12C, 535502 Lacu Roșu, Romania
A Gondűző étterem 1993-ban épült fel Székelyudvarhelyen, a város központjában.
Ma már csak az emlékek őrzik a hajdani hangulatot, a kis családi étterem a századforduló elején, 2007-ben elegáns, otthonias szállodává bővült.
Szobáink egyedi díszítésűek, fabútorokkal, természetes alapanyagokból készült kiegészítőkkel.
Éttermünk az erdélyi magyar konyha kitűnő ízei mellett kifinomult nemzetközi fogásokat is kínál. A konyhafőnök irányításával készülő ételek mindig frissek, háziasak, és a legkiválóbb alapanyagokból készülnek – némely receptúrájuk több évszázados múltra tekint vissza. A legkisebb vendégekről sem feledkeznek meg, számukra külön gyerekmenü áll rendelkezésre.
Az ételek mellé egyedülálló borválaszték társul, amely a hazai borászat remekeit és neves magyarországi pincészetek tételeit vonultatja fel. Az alagsorban kialakított borpincében minőségi borkóstoló programok várják a borkedvelőket. Az étterem a gyorsabb feltöltődésre vágyóknak is tökéletes választás egy kiváló kávé vagy ízletes desszert elfogyasztására.
A nyári időszakban a virágokkal díszített, hangulatos terasz kínál kellemes pihenést, míg a hűvösebb napokon a két elegáns belső terem közül választhatnak a vendégek. Emellett a tágas és világos konferenciaterem kiváló helyszínt biztosít üzleti megbeszélésekhez, prezentációkhoz és szakmai előadásokhoz.
Kellemes kikapcsolódást és nagyszerű ízélményt kívánunk!
Rendelj a Hamm alkalmazásból
str Santimbru nr.18, Odorheiu Secuiesc, Romania, 535600
Csíkszereda központjától csak 2 km-re, egy csendes és buja területen álló Hotel Restaurant Park tágas és kényelmesen berendezett szállást kínál, remek éjszakai pihenést biztosítva.
Kóstolja meg az ízletes, hagyományos román és nemzetközi specialitásokat a Restaurant Parkban. Vegye igénybe a funkciós szobát, amely ideális fogadások, esküvők, üzleti találkozók, konferenciák és egyéb különleges események megrendezésére.
Csíkszereda körüli térség gazdag barokk kastélyokban és kolostorokban. Valamint ellátogathat a Szent Anna-tóhoz is, amely egy 220 000 m² területű krátertó.
Rendelj a Hamm alkalmazásból
Strada Szék 58a, Miercurea Ciuc 530201, Romania
Megbízható, színvonalas szállodát keres Erdélyben? Ön megtalálta a legjobbat, amelyet Székelyudvarhelyen mindenki így ismer: a Hotel. Legyen a Vendégünk a belvárosi Hotel Küküllő***-ben és élvezze szállodánk megújult kényelmét!
Szállóvendégeink között többségében üzleti átutazókat és városlátogatókat, túrázókat és családokat üdvözölhetünk a világ minden tájáról. Szoba- és éttermi kapacitásunk lehetővé teszi kisebb és nagyobb csoportok fogadását is, így vállalati csapatépítőket ill. városlátogató körutazókat egyaránt örömmel látunk vendégül és ajánlunk számukra különböző programokat.
Szállodánk 5 emeleten összesen 66 szobával rendelkezik. Az ízlésesen berendezett családi, business- és panorámás szobáink felszereltsége és berendezése, valamint a szinteket összekötő lift mind az Ön kényelmét szolgálják. A teljes szálloda 2022-ben került felújításra.
A földszinten találhatók rendezvénytermeink, valamint a Menta Bistro étterem, mely a szállodában lakó és a külsős vendégeket egyaránt vendégül látja júniustól. Nyári időszakban szabadtéri terasszal tart nyitva éttermünk és kávézónk, a helyiek legnagyobb örömére is. Szállodánk hagyományos konyhája és vendéglátása a környék lakosságát is vonzza, helyszínt biztosítva fontos családi rendezvényeknek
Érezze jól magát!
Rendelj a Hamm alkalmazásból
Piața Városháza 16, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
Hunnia-Huntanya Szentegyházán található. A szálláshely családi szobákat és játszóteret kínál minden kedves vendégnek. A kemping terasszal is rendelkezik.
A vendégszobák ülősarokkal, síkképernyős kábel-TV-vel, valamint hajszárítóval és zuhanyzóval ellátott, saját fürdőszobával rendelkeznek. A szobák íróasztallal és vízforralóval felszereltek.
A Hunnia-Huntanya étteremmel, bárral, kerttel és ingyenes Wi-Fi-vel rendelkezik.
Az étteremben kontinentális vagy à la carte reggelit szolgálnak fel.
republicii 47 K, Szentegyházasfalu, Romania, 535800
A Hargita megyei Parajdon, az uszoda közelében található Hygge Praid ingyenes wifivel és díjmentes magánparkolóval várja vendégeit.
A kellemes időtöltést terasz és kert is szolgálja.
A legközelebbi reptér Marosvásárhely 71 km-re lévő nemzetközi repülőtere.
Olyan helyen van, hogy a párok kedvence lett! Kétfős utakhoz 10 pontra értékelték.
Strada Küllőmező 54, Praid, Romania
Az Ilyés Panzió Székelyudvarhelytől 9 kilométerre, a Segesvár felé vezető úton található.
A Panzió 7 kétágyas szobával és az ezekhez tartozó 4 fürdőszobával várja vendégeit, a szálláshelyek száma szükség esetén pótágyakkal 18-ra növelhető. Ezek mellett még konyha, ebédlő, udvari grillsütő, lugas, hinta és parkolóhely teszi nyugodtabbá és otthonosabbá a helyet.
Kérésre hagyományos ételeket szolgálunk fel, melyeket saját gazdaságunkból származó élelmiszerekből készítünk el.
Mugeni 537205, Romania
A Jázmin panzió Ivóban, a Hargita lábánál, festői környezetben fekszik.
Felszereltség:
• szoba saját fürdővel
• 1 apartman amely 2 szobából áll. Mindkettő saját erkéllyel és fürdővel
• nappali kandallóval, benne LED TV műholdas DIGI adással
• terasz 2 asztallal
• kinti, fűthető fadézsa (kb. 6 fő részére)
• fedett kerti grillező
• gyermekeknek kerti hinta, csúszda
• teljesen felszerelt konyha
Zetea, Romania
Az agropanzió Székelyudvarhelytől 36 km-re, Korondtól 10 km-re északnyugatra az Atyhai-nyereg (675 m) északi részén fekszik.
A panzió 6 tágas családias hangulatú kétágyas szobával várja vendégeit. A szobák berendezésekor minden apró részletre odafigyeltünk.Az összes kétágyas szobánkból a környező gyönyörű tájra nyílik kilátás.
DJ136A, Atia 537061, Romania