A Homoródalmási barlang


Audio Guide


Address

Merești, Romania

Erről arról

A Persányi-hegység részét képező Vargyasi-szoros ölelésében található homoródalmási barlang egy igazi gyöngyszem a barlangászok számára, melyet a szakértők a Keleti-Kárpátok vonulatának leghosszabb barlangjaként tartanak számon. Teljes hosszúsága majdnem 1400 méter.

A barlang a Vagyas-szoros egyik függőleges sziklájának, a Csudálókőnek az oldalában található.

A barlangba való bejutáshoz először is egy vas lépcsőn kell felmászni. A homoródalmási barlang két nagyobb teremmel bír – ezek a Nagyterem, illetve a Fekete István terem. Fekete volt az első geológus, aki a 1835-ben feltérképezte a barlangot, méghozzá olyan részletességgel, hogy az ma is megbízhatóan használható.

A barlangban a történelem előtti ember maradványait is megtalálták.

A barlangban azonban igazi kincsekre is leltek: az utolsó teremben, a bejárattól kilométernyi távolságra, a víz által behordott féldrágaköveket találtak, amelyek valósággal belepréselődtek a barlang falaiba.

A barlang menedékhelyként szolgál rengeteg, egykor sokat kutatott élőlény és növény számára. Ma a barlang életét leginkább meghatározó lakók a denevérek.

Szöveg és kép: http://www.turism-transilvania.ro/location/pestera-meresti

Fotók

Video

Hasonló helyek

A borszéki Jégbarlang

Barlang

A Súgó-barlang

Barlang

A Homoródalmási barlang

Barlang

A Medve-barlang

Barlang