Hallottam egy régi nótát – a csíkmadarasi zenekar koncertje

Hallottam egy régi nótát – a csíkmadarasi zenekar koncertje

Hargitai Megyenapok

Házigazda:

Plăieșii de Jos, Romania

Dátum és óra:

Leírás

 Hallottam egy régi nótát – a csíkmadarasi zenekar koncertje 
2021. május 24., hétfő, 20 óra
Kászonaltíz, Kultúrház 
 
A zenekar 2006 januárjában alakult Csíkmadarason. Fennállásával igazolja azt, hogy igény van Székelyföldön az élő hangszeres magyar muzsikára. Előadásaik jó magyaros hangulatot biztosítanak városnapok, falunapok, különböző rendezvények, fesztiválok színpadán. A zenekar állandó vendége több évente megrendezésre kerülő eseménynek, mint például a Vásárhelyi Forgatag, a Sepsiszentgyörgyi napok, a Csíki Majális, az Udvarhelyi Majális. 2018-ban a Kolozsvári Magyar Napokon is találkozhattak velük, 2019-ben pedig a Nagyváradi Szent László Napok fellépői voltak. Prímásaik tolmácsolásában több műfajt szólaltatnak meg: népdalt, katonadalt, magyar nótát, zenekari feldolgozást. A mindenikük számára legkedvesebb csokrot hozzák el, ezért az előadás címe: „Hallottam egy régi nótát”. Énekesük, Petres Tibor, a falu szülötte. A zenekar vezetője: ifjú Miklós József.
Az est házigazdája Puskás László színművész .
 
A szervezők fenntartják a programváltozás jogát! A járványhelyzet alakulása befolyásolhatja a program lefolyását. Az eseményen az adott településre vonatkozó járványügyi szabályok betartására kérjük a résztvevőket.
 
Szervezők: Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, Kászonaltíz Polgármesteri Hivatala

https://www.facebook.com/megyenapok